Kattints a képre

2022. április 15., péntek

Reformáció, búcsúcédulák, nyomtatás, Luther Márton, protestantizmus

Gondolom kevesen társítottuk a reformáció és Firenze kapcsolatát, hiszen Firenzénél katolikusabb város kevés lehet. Ám mégis nagyrészt Firenzének köszönhető a nagy egyházszakadás, hiszen amikor ez megtörtént, akkor éppen egy Medici,  X. Leo volt a pápa. Mondhatnánk, ha ő nincs, akkor lehet, hogy mindaz, ami  a reformáció következménye, nem jött volna létre. Persze tudjuk, ez a nagybetűs Történelem. 

Történt ugyanis, hogy az akkori pápának, vagyis a Medici családból származó X. Leónak elfogyott a pénze, pedig hatalmas építkezések voltak Rómában. Éppen a minden korábban épült templomot felülmúló Szent Péter bazilika építési munkálatai folytak. Most szidjuk némiképpen a költekezést, de akinek volt szerencséje látni, talán inkább áldhatná az akaratának megvalósítását..., de ez más lapra tartozik. Ám a pénzügyi háttér nem volt biztosítva, így a pénzszerzés céljára egészen szokatlan módszert találtak ki, búcsúcédulák árusítását! Ha valaki vásárolt egy ilyen cédulát, az azzal megválthatta a bűneit. Bizonyára minél nagyobb volt a bűn, annál több cédulát kellett megvásárolni. 

Hanem voltak, akik ezzel a módszerrel nagyon nem értettek egyet, és különösképpen egy Tetzel nevű úrral, aki német földön eléggé erőszakosan és gátlástalanul árusította ezeket a cédulákat. Wittenberg volt az a város, és abban a városban élt és oktatott egyetemén akkoriban Luther Márton. Már amúgy is látta, érzékelte, hogy az egyház dolgai nem igazán mennek jól és tisztességesen, de ekkor betelt nála a pohár. Igaz, eleinte nem is feltételezte, hogy erről a tevékenységről a pápa egyáltalán tud. 1517-ben részben azért is foglalta össze a számára elfogadhatatlan tételeket, hogy a pápa ennek a megtisztításnak aktív részese legyen. De az akkori pápa, X. Leó, nem tett semmi érdemlegeset

A reformáció tanai, hála az 1452-ben Gutenberg által feltalált nyomtatásnak, szélsebesen szárnyaltak, ami természetesen a nagyjából mindenért felelős, mondhatni kifejezetten kártékony pápai udvar tekintélyét  igencsak aláásta. És ekkor útjára indult a protestantizmus...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése