Kattints a képre

2022. április 2., szombat

humanizmus - reneszánsz (újjászületés), Medicik

Mindaz, ami létrejött Firenzében, majd persze szerte Itáliában és idővel egész Európában művészileg, az a humanizmus, vagyis az emberközpontúság elterjedésének köszönhető. A középkori túlvilág felé irányuló figyelmet és félelmet fokozatosan felváltotta az e világi élet és az alkotás szeretete. Hogy ez a változás miért éppen Firenzében indult útjára, az bizonyára a Medici családnak köszönhető, és szerencsére követték őket a város anyagiakban tehetős polgárai, a Strozzik, az Albizzik, a Pazzik, a Rucellaik, a Sassettik és még sokan mások. Firenze lakóinak  azon része, akik anyagilag megengedhették maguknak a művészeti alkotások szeretetét és gyűjtését egyre fogékonyabbak lettek a művészetre. Sok gazdag ember élt Firenzében akkortájt, akik felismerték a művészet szépségét és értékét. Bár ez azért nem volt önzetlen, csak a szépség iránti gesztus, hiszen többnyire vétkeik túlvilági enyhítését remélték ettől a cselekedettől! A művészek meg tették a dolgukat, szebbnél szebb művészeti értékű kápolnákkal díszíttették a templomokat az őket megbízó családok örök üdvössége érdekében. Gondoljunk itt a Santa Trinita templom Sasetti kápolnájára, vagy a Tornabuoni család által finanszírozott kápolnára a Santa Maria Novella  templomban..., és a Pazzi kápolnát ki ne hagyjuk!  A tehetős családoknak többnyire megvoltak a kedvelt művészeik, akiket barátaikként, sőt olykor szinte családtagként kezeltek, szívesen látták őket szalonjaikban, asztaluknál. A Medicik mások kápolnáinak falán is olykor "szerepeltek vendégként", pl. a Sasetti kápolnában felvonul a Medici család feje és gyermekei. De természetesen a Mediciknek is volt saját kápolnájuk a Medici palotában, nem is akármilyen! A Benozzo Gozzoli által megfestett zsinati menetben majd minden szóra érdemes Medici arca megtalálható, de az igazi figyelmet a délceg "fiatal király" személye hívja magára, aki nem mást személyesít meg kissé nagyvonalúan, mint a jövő reménységét, az ifjú Lorenzo Medicit. És igen, ha vannak valakik, akikről azonnal a reneszánsz korszak jut az eszünkbe, azok kétségkívül a Medicik, hiszen kb. 300 éves firenzei "jelenlétük" alatt nagy vagyonuk jelentős részét költötték a művészetek pártolására. 

Az utókor szerencséjére azt a rengeteg művészeti alkotást megörökölte Firenze városa, mely jó gazdája azoknak, és lehetővé teszi minden érdeklődő számára a megismerésüket! Bár valljuk be, ez ma már nem is olyan egyszerű, mert bizony nagyon nagy az érdeklődés a város és főleg művészeti arzenálja iránt, így a nagyobb múzeumoknál bizony jó előre kell gondoskodni a belépési lehetőségről. Az ma már szinte lehetetlennek tűnik, hogy csak úgy beállunk a sorba és besétálunk az Uffizibe vagy az Accademia múzeumba.  De bevallom, jó pár éve jártam Firenzében, nem tudom, hogy most pontosan milyen a bejutási rendszer, de valószínűleg a jó előre elektronikusan időpontra megvásárolt jegyek idejét éljük. Firenze a legtöbb műkinccsel rendelkező város Itáliában, és talán azon is túl..., meg kell küzdenünk azért, hogy láthassuk a csodáit! :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése