A Medici család kihalása, vagyis Anna Maria Lujza Medici halála után a Firenze és Toszkána feletti hatalmat átvette mint örökséget a Lotharingiai ház Lotharingiai Ferenc révén, aki Anna Maria Lujza férje volt. Ez az uralkodás pontosan 1737-ben kezdődött és 1860 március 15.-én, az egységes Olaszországhoz csatolásakor ért véget. Gyakorlatilag a fenti időszak alatt nem történt semmi szóra érdemes dolog a városban és a tartományban. Vagy mégis..., egy nagy Diadalkapu épült a Piazza San Gallóra a Porta San Gallóval szemben. Ezen kapu alatt kocsiztak be Firenzébe az új firenzei uralkodó család tagjai, a Lotharingiaiak. Az osztrákok úgy rendezték a dolgot, hogy a Lotharingiai család leszármazottjai legyenek a város későbbi vezetői..., illetve hát igazából vezetésről sok szó nem volt. . Nem voltak különösebb céljaik, terveik a várossal kapcsolatban, nem építkeztek, nem fejlesztették az infrastruktúrát, nem patronáltak művészeket. Nem is maradtak sokáig, körülnéztek talán néhányszor, azután hazamentek. Vagy ha mégis volt ott néhány művész a későbbiekben, nem lett nagy hírük. Ennek gondolom az is volt az oka, hogy aki tehetséges volt, akkortól inkább Rómában vagy más nagyvárosban, esetleg más országban keresett feladatot magának.
-
De mindazért a hanyagolásért leginkább hálát kellett adni a Lotharingiaiaknak, amiért gyakorlatilag nem nyúltak hozzá Firenzéhez, nem romboltak és nem építkeztek. Azon az egy Diadalkapun kívül nem sok emlék maradt utánuk. Az igaz, hogy valamennyire biztosan sorvadt a város elhagyatottságában, de valószínűleg így volt jobb, így maradt meg az utókornak a kissé kopott, de szinte érintetlen Firenze.
Olaszország kikiáltása után Firenze és Toszkána "magányossága" is megszűnt, de önállósága nem szenvedett csorbát. 1859-től a még alakulóban lévő Olaszországhoz csatlakozva is nagyrészt megőrizte függetlenségét a város, de már nem volt egyedül! Hamarosan színre lépett a fantasztikus munkabírású "városrendező", Giuseppe Poggi (1811-1901), aki "rendbe tette" Firenzét, utakat, tereket hozott létre a lehető legkevesebb rombolással. Épületeket újítottak fel úgy, hogy olyanok lettek, mint régen voltak..., és az a Firenze lett belőle, amit mi oly nagyon szeretünk! Azt is mondhatnánk, Firenzének most is a múltja a jelene..., persze azért ez így biztosan nem igaz..., ám nem is nagy túlzás! A lényeg az, hogy szinte minden, ami fontos építészetben és egyéb művészetekben megmaradt itt az utókornak, és e páratlan város rajongóinak..., vagyis nekünk!
