-
-
-
Bár természetesen Firenze minden látnivalója csodálatos, de én erre a napra vártam a legjobban. Mindenki szabadságot kapott, és azt csinált, amit akart. Én régóta dédelgetett vágyamat teljesítettem, körbe sétáltam a belvárost. Sajnos egyszerű földi halandóként nem volt módom sosem Firenzében élni, megismerni firenzei embereket, de úgy éreztem, ha ezt az utat körbejárom, akkor valahogy valamit elleshetek abból a világból is, amelyben most élnek az emberek. Persze ez csak részben van így, azért ez még messze nem a külváros, ráadásul tele van értékes látnivalókkal, melyeket azonban kevesen ismernek, az útikönyvek is kevés szót fecsérelnek rájuk.
A séta útja a középkori várfal helyén kialakított autóút mentén haladt, néha kisebb-nagyobb kitérőkkel megszakítva. Ezt az utat a XIX. századi nagy városfelújítási láz idején alakították ki, Giuseppe Poggi főszereplésével. A sugárút az Arno túloldalán is folytatódik, fel a hegyre, erről már volt szó. Persze a vita ma is folyik róla, hogy helyes lépés volt-e a városfalak ledöntése, de hát megtörtént. Vannak nyilván művészettörténeti hátrányai, de a hatalmas autóforgalom miatt ma már elkerülhetetlen a sok újítás. Talán egyszer kitalálnak valami mást, pl. a mostanában épülő villamos vonalakkal, és akkor tehermentesítik kicsit ezt az utat..., de most még négy sávban hömpölyögnek az autók.
Az én napom szerencsére vasárnapra esett, ez fontos szempont, nem volt akkora autóforgalom, az élet inkább a szabadidő eltöltése felé orientálódott, ki a parkban kocogott, ki a várban lévő valamilyen rendezvényen vett rész, ki templomban volt.., de gondolom a legtöbben otthon pihentek. Turista errefelé nem jellemzően sétál, de remélem, talán néhányaknak kedvet csinálok hozzá. Bevallom, ennek a napnak a leírási kényszere miatt kezdtem bele ennek a blognak a megírásába, mert ez a nap valóban megtörtént velem, és valóban pont úgy, ahogyan le fogom írni.
-
1. Az is izgalmas volt, amíg eljutottam a Cascine parkig, részben a rakparton, részben a belsőbb utcán, sok szépséges épületet láttam, egy magas szállodát is, aminek a tetején fa nőtt, egy firenzei színház épületét, a rakpart túloldalán meg horgászok gyöngysorát. Nekem, mint megrögzött Firenze rajongónak ez az egész nagyon érdekes volt, kicsit már innentől más, mint a megszokott útvonalak.
-
-
-
-
-
2. A már említett villamosépítés miatt a Cascine park előtt lévő Piazza Vittorio Veneto alaposan fel volt túrva, II. Viktor Emanuel emlékművét, melyet Cesare Zocchi készített 1890-ben, meg sem lehetett közelíteni. De átvágva magam a nehézségeken bementem a parkba. Szép volt, mint általában a parkok, maximum annyiban különbözött a többitől, hogy itt firenzei emberek sétálgattak, kocogtak, szórakoztak. Firenzei emberek..., biztos sokan elgondolkoztatok már azon, milyen érzés is lehet firenzei embernek lenni?
-
-
-
-
--
3. Nem időztem itt túl sokat, csak éppen be akartam kukkantani, hosszú út állt előttem. Átkecmeregtem újra az építkezésen, és elindultam a körúton, melynek első szakaszát Viale Fratelli Rosellinek hívják. Az első érdekesebb pont a Piazzale di Porta del Prato, vagyis inkább az út közepén álló Porta al Prato látványa. Ha a falat le is rombolták az autók kedvéért, a városkapuk részben megmaradtak az utókornak, lehet bennük gyönyörködni. XIII. századi kapu, de egy kicsit át lett építve a XVI. században, 1529-ben, a firenzei "nagy honvédő háború" idején.
-
-
-
A vasút miatt egy aluljárón kell átmenni, ami, mint minden aluljáró, nem túl bizalom gerjesztő, de előtte még láttam egy érdekes épületet. Kíváncsi lennék, hogy a prospektusokban melyik oldalának képét mutogatják?! Meg arra is, hogy kinek - kinek melyik oldala lenne vonzóbb?
-
-
4. Az aluljáró után a következő látnivaló a Fortezza de Basso (alsó erőd).
-
-
A szabadság szerető firenzei népnek nem kedves ez a műemlék, mert a hatalmas, vörös téglás építményt a gyűlölt Alessandro de Medici herceg emeltette 1534-35 között, így az a zsarnokság szimbóluma lett a városban. (Én kicsit a szívembe zártam, mert a téglák között megláttam a kedvenc "olasz" virágomat, ami egyébként nálunk is honos (sarkantyú virág), de kezdetben azt hittem, hogy speciálisan olasz, májusban mindenhol látható, íme még a várfalon is.)
-
-
Az erőd sokáig katonai célokat szolgált, de most már a szórakoztató ipar része, vásárok, rendezvények helyszíne. Éppen akkor is valami jelentős program lehetett, az emberek tódultak befelé. Bevallom, én is bemerészkedtem a sokasággal, de megmondom őszintén, hogy semmi érdekeset nem láttam odabenn, úgyhogy hamar tovább is mentem.
-
-
A várral szemben lévő téren is van valami érdekes, bár nem tudtam megfejteni ezt a lenti műalkotást.
-
-
Ugyancsak a túloldalon van a Kongresszusi központ modern épülete egy gyönyörű kis parkban, akkor még nem tudtam, így nem néztem meg közelebbről, csak a park szélét láttam.
-
-
-
5. Közvetlenül a várfal mellet is van egy nagy park, hatalmas szökőkúttal. Szép volt, sétáltam kicsit mellette, de nem céltalanul, hanem mert kerestem arrafelé a Via Lorenzo il Magnificót.
-
-
Megtaláltam. Hát mit is mondjak..., talán ennél jelentősebb utca is viselhetné Firenze leghíresebb polgárának a nevét! Valószínűleg XIX. század végi elegáns épületek sorakoznak rajta.
-
-
-
De nem is ennek az utcának a megkeresése volt a fő célom, hanem az innen elérhető orosz templom.-
Már a külső látványa is felülmúlta a várakozásomat, a Chiesa Russa Ortodossa csodaszép, de az, hogy vasárnap délelőtt volt, és a templomban mise lévén be is lopózhattam, az minden várakozásomat felülmúlta! Megbújva egy sarokban részben megnézhettem és meghallgathattam egy ilyen szertartást, nézhettem a jelenlévők különleges öltözetét, áhítattal teli arcát..., hát már csak ezért is megérte nekem ez a nap! Persze ez az élmény nem jellegzetes "firenzei" élmény, de mégis jelentős, személyes élmény volt számomra.
-
-
-
-
-
A templom kívül gyönyörű volt, bevallom, a belsejére egyáltalán nem emlékszem, és persze nem szabadott, illetve eszembe sem lett volna odabenn fényképezni, nem olyan volt a helyzet..., de minden tekintetben nagyon megérte bemennem!-
-
6. Visszatérve a körútra hamarosan elérkeztem Firenze egyik jelentős helyszínére, a Piazza della Libertára.
-
Először a szépen zöldellő tér környékén épült egységesnek tűnő házakat néztem meg, ezek is XIX. századiak, de igyekeztek a firenzei hagyományokhoz méltóra tervezni őket.
-
-
Megérkeztem utam egyik nagyon fontos állomásához, a Piazza di Libertához. A tér közepén két jelentős dolog áll egymással szemben, de valószínűleg nem a legjobb barátságban. A Porta San Gallót a XIII. század végén kezdték építeni, és vele szemben áll egy másik emlékmű, az Arco di Trionfo, 1739-ben a Medici család kihalása miatt Firenze és a Toszkán nagyhercegség új birtokosai, a Lotharingia család építtette az új uralkodó, Lotharingiai Ferenc és felesége, Mária Terézia méltó bevonulására. Hát mit írjak..., az a nap bizonyára nem volt örömteli a szabadnak született firenzei polgárok számára. Kellemes a tér, szép a környék, jó volt itt lenni.
-
-
-
7. Ide érkezve megszakítottam kicsit az utat, mert a belsőbb utcákban kerestem valamit. Ez a tér nagyjából a Via Cavour végénél van, eredeti tervem az volt, hogy azon megyek végig, de amikor benéztem a Via San Gallóba, akkor másként döntöttem. Ez az utca nagyon érdekes volt, tele szebbnél szebb épületekkel, gyakorlatilag semmi forgalommal.
Az épületek között szót érdemel a Palazzo Pandolfini (az utolsó képen), és a Máltai Lovagok temploma. Ez a nap azért is volt szerencsés választás erre a sétára, mert a legtöbb templomba, mise lévén, be lehetett kukkantani, de az ott látottakat nem tudom másokkal megosztani, sőt, ha őszinte akarok lenni, én sem nagyon emlékszem rájuk (kivéve az orosz templomot), de akkor és ott izgalmas volt benézni.
-
Valójában a Cenacolo di Santa Apolloniát kerestem, abban is Castagno festményeit. Erről sajnos lemaradtam, ez az épület már zárva volt. Andrea del Castagno híres Utolsó vacsoráját nagy elismerés övezi, nem olyan kellemesen bájos, mint a később hasonló beállításban készült Ghirlandaio festmény, igazi feszültség, indulat látható a képen. Ez az amit én sajnos nem láttam:.., bár ahogyan elnézem legalább ezt a lenti kis képét kinagyítva, én nem érzem azt a drámai hangulatot benne. Inkább unatkozónak tűnnek az arcok, mintsem érzelmileg felfokozottnak.-
-
A könyvem szerint még sok Castagno képet láthattam volna itt kiállítva, többek közt a híres itáliai személyekről (Dante, Petrarca, Farinata stb.) részben elképzelt képei, de a WGA szerint ezek a képek az Uffiziben vannak. Én nem emlékszem, hogy láttam volna ott őket.
-
Ez az épület már majdnem egy magasságban volt a Piazza San Marcóval, ezért úgy döntöttem, hogy vissza a körút felé nem a forgalmas Via Cavouron megyek, így átsétáltam a téren és a Via Lamarmorát választottam. Nagyon jól tettem, mert, nem csak Firenze, de kertrajongó lévén, ismét nagyszerű élményben volt részem. Persze az időpont is szerencsés volt, így a látvány lenyűgözött! A legszívesebben bementem volna a botanikus kertbe, de hát erre akkor sajnos tényleg nem volt időm. Meg aztán kíváncsi voltam a körút folytatására, és sejtettem, reméltem, hogy lesz még "növény közeli" élményem.
-
-
-
-
Külsejében igen különös volt ez a templom, vajon milyen lehet belül? Sajnos ezt nem tudtam meg, mert zárva volt. De azt tudni vélem a térképről, hogy a neve Chiesa Inglese.
--
8. Visszatérve a kijelölt útra sok érdekességet nem láttam, de amit láttam, az nagyon jó érzéseket ébresztett bennem, kellemes és feltehetően kényelmes épületek, fasorok az út mentén, bicikliút..., ezek a dolgok már a mai firenzei emberek életének jelei.
-
8. Visszatérve a kijelölt útra sok érdekességet nem láttam, de amit láttam, az nagyon jó érzéseket ébresztett bennem, kellemes és feltehetően kényelmes épületek, fasorok az út mentén, bicikliút..., ezek a dolgok már a mai firenzei emberek életének jelei.
-
-
Hamarosan megláttam azonban azt, aminek jelentős szerepe volt ebben a kirándulásban, az Angol temetőt.
-
-
Itt nem csak angol, hanem a nem firenzei illetőségű és nem olasz, de Firenzében elhunyt személyek sírjai vannak. Ki ne látta volna a Firenze rajongók közül a "Tea Mussolinivel" című filmet? :-) Ezen túl is már korábban említettem a temetőkhöz fűződő érdeklődésemet, és mindig nagyon izgatott ez a különleges kis létesítmény a többsávos utakkal határolt Piazzale Donatellóba ékelve. A kíváncsiságom közeledvén egyre fokozódott, a bejárat a túloldalon volt, a kapu résnyire nyitva volt, hát bementem.
-
-
Az az egész nagyon kedves és megható jelenet volt, egy kisfiú sírja, akinek a neve nagyon ismerős volt, de akkor zavaromban nem is tudtam, hogy honnan. (Később rájöttem, hogy a Fiumei úti temetőben édesapám sírjától pár sírral arrébb van feltüntetve ennek a kisfiúnak az édesapja (id. Pulszky Gyula, akinek a nevét amúgy is ismerni illene minden magyarnak), édesanyja és majd az összes, a síron gyászolóként feltüntetett gyermek neve. Persze azóta alaposan kitanulmányoztam a család sorsát, és azt is, miként kerülhetett ez a kisfiú ebbe a temetőbe.)
-
-
Itt nem csak angol, hanem a nem firenzei illetőségű és nem olasz, de Firenzében elhunyt személyek sírjai vannak. Ki ne látta volna a Firenze rajongók közül a "Tea Mussolinivel" című filmet? :-) Ezen túl is már korábban említettem a temetőkhöz fűződő érdeklődésemet, és mindig nagyon izgatott ez a különleges kis létesítmény a többsávos utakkal határolt Piazzale Donatellóba ékelve. A kíváncsiságom közeledvén egyre fokozódott, a bejárat a túloldalon volt, a kapu résnyire nyitva volt, hát bementem.
-
-
Ám korainak tűnt az örömöm, mert hamarosan megjelent egy élénken gesztikuláló apáca, jelezve, hogy nem szabad bemennem, nincsenek nyitva. Na ebbe azért nem törődhettem bele egykönnyen, hiszen egyszeri lehetőségről volt szó, így könyörgésre fogtam a dolgot. Megkérdezte, hogy honnan jöttem, és amikor megmondtam, hogy magyar vagyok, akkor egyszeriben egészen megváltozott, rögtön készséges lett. Hívott, hogy menjek utána, hát követtem. Elértünk egy sírhoz, melynek a köve elől elhajlította a borostyánágakat, és mutatta a magyar nevet, magyar feliratot. -
-
-Az az egész nagyon kedves és megható jelenet volt, egy kisfiú sírja, akinek a neve nagyon ismerős volt, de akkor zavaromban nem is tudtam, hogy honnan. (Később rájöttem, hogy a Fiumei úti temetőben édesapám sírjától pár sírral arrébb van feltüntetve ennek a kisfiúnak az édesapja (id. Pulszky Gyula, akinek a nevét amúgy is ismerni illene minden magyarnak), édesanyja és majd az összes, a síron gyászolóként feltüntetett gyermek neve. Persze azóta alaposan kitanulmányoztam a család sorsát, és azt is, miként kerülhetett ez a kisfiú ebbe a temetőbe.)
Mindenesetre kivételesen előnyömre szolgált a származásom, maradhattam, sétálhattam a gyönyörű kis temetőben ameddig csak akartam. Azért sokáig nem maradtam, mert sok érdekesség várt még rám azon a délutánon.
-
A fent említett filmben éppen Elizabeth Barreth Browning költőnő sírjánál tartanak megemlékezést a firenzei angol hölgyek..., vagy talán éppen a temetése zajlik (lenti kép).
-
-
9. A Viale Antonio Gramsci hasonló volt a többi úthoz.
-
-
-
-
A külváros felé szép lakónegyed volt, beterveztem, hogy ott is körülnézek egy kicsit, mert azon a részen csupa reneszánsz művészekről elnevezett utcák voltak, kíváncsi voltam, de valahogy akkor elfelejtettem ezt a tervet. Biztos nem nagy veszteség, hisz mit számít egy utcanév egy lakótelepen? Csak azok a nevek számítanak! Hamarosan feltűnt a Piazza Beccaria, azon a Porta alla Croce a XIII. század végéről, Arnolfo di Cambio tervezte. Itt is érdemes volt körbenézni a teret övező épületeken, még akkor is, ha nem XIII. századiak voltak.-
-
-
10. Ezzel véget ért a körút számomra, mert az Arnóig nem akartam elmenni, inkább a környék nevezetességeit néztem meg. Firenze egyik legaranyosabb utcáján sétáltam befelé, a Borgo la Crocén, valójában ekkor kerestem fel a Zsinagógát, és szerettem volna látni a Chiesa di San Ambrosiót is, de sajnos ez utóbbi zárva volt. És ekkor néztem meg a Vasari féle Loggia del Pescét is a Piazza del Ciompin, de ezekről ésszerűbbnek tűnő program-összeállítási okokból már korábban írtam. Ám ha valakinek tetszene ez a nap, akkor ezek a felsorolt helyszínek szinte útba esnek, érdemes lenne kipróbálni!
-
-
Mint a bevezetőben is jeleztem, nagyon szerettem ezt a sétát, akkor és ott fontosabbnak éreztem, mint hogy felmenjek Fiesoléba, vagy elmenjek megnézni egy Medici villát. De reményeim szerint ilyesmire is sor fog kerülni valamikor, hiszen vissza kell mennem Firenzébe! (Vissza is mentem, sőt, azóta Fiesoléban is jártam már..., és hátha egyszer egy Medici villába is eljutok!)
-
Útvonal: Parco Cascine, Viale Fratelli Rosselli, Viale Filippo Strozzi, Via Lorenzo il Magnifico, Viale Artado Lavagnani, Piazza della Liberta, Via San Gallo, Piazza San Marco, Via G. La Pira, Via Lamarmora,Viale Giacomo Matteotti, Piazzale Donatello, Viale Antonio Gramsci, Borgo la Croce
Ez az egy nap volt az, ami pontról pontra úgy zajlott, ahogy az le lett írva. A többinél az ésszerűség gyakran megkívánta a változtatást.
VálaszTörlésDe az is igaz, ez a nap volt az a nap, amiért ezt az egész blogot elkezdtem, ezt szerettem volna leginkább megmutatni, mert én rendkívül élveztem, és remélem mások is kedvet kapnak Firenze kicsit más oldalába is belesni.Úgy legyen!
Castagno freskók az Uffiziben
VálaszTörlésAz Uffizi saját kiadású 1989-es könyve szerint a freskók ideiglenesen az Uffiziben láthatók. Akkor ott voltak láthatók.
Nem az emeleten, hanem a földszinten. Itt vannak a volt San Pier Scheraggio templom maradványai. A templom eredetileg a 11. században épült, Vasari beépítette az Uffizibe, igaz, hogy méreteit lecsökkentette. A 18. század végig templomként használták.
A könyv megjelenésének idején számos művet állítottak itt kik, köztük Castagno híres embereket ábrázoló freskóit. A könyv a következőket említi: Dante, Petrarcha, Boccaccio, a Cumanai szibilla,Pippo Spano,Ester,Niccolo Acciaioli, Tomiri királynője,Farinata degli Uberti. Az utóbbi háromnak a nevét sem hallottam soha.
Pippo Spanot mi Ozorai Pipoként ismerjük, Zsigmaond király hadvezére volt, magyar történelmi könyvekben szokott ez a kép szerepelni. Hozzá utazott Masolino 1427-ben, amikor Masacciora hagyta a Brancacci kápolna munkálatait.
Akkor nagy valószínűséggel most ott vannak a templomban, az eredeti helyükön. Te nem voltál még ott???
VálaszTörlésFarinata degli Ubertiről olvastam. Jelentős ghibellin vezér volt a XIII. században. Az 1260-as monteperti csatában a ghibellinnek hatalmas győzelmet arattak a csapdába csalt guelfekkel szemben. A menekülő guelfeket a felajzott győztesek mindegyszálig le akarták gyilkolni, de Farinata degli Uberti meggyőzte őket tettük helytelenségéről. Hogy jó döntés volt-e, vagy sem, ez azért kérdés, mert 1266-ban az életben hagyott guelfek végső győzelmet arattak a ghibellineken, és az akkor már három éve halott Farinata családját sem kímélték. Sok évvel később Dante az Isteni színjátékban a nagyon kevés pozitív szereplő között említi Farinata személyét.
VálaszTörlésSok víz folyt le a Dunán azóta, hogy megemlítettük Ozora várát! Én tavasszal jártam az ozorai várban, kerestem Pippo nyomát, de nem hiszem, hogy sokat találtam belőle. Én Pipo várát meglehetősen "kopárnak" képzelem el, de ami ott van, az már tömény reneszánsznak néz ki. Nem mondom, hogy nem nézett ki jól, csak kicsit már volt, mint amit vártam. De ez teljesen természetes, hiszen sokan lakták a várat, és sokan igyekeztek ezt, azt hozzátenni. Azért aki teheti, látogassa meg, mert ha nem is Ozorai Pipo stílussal találkozunk, de akkor is egy palotányi Firenzével!
VálaszTörlés