A fenti képre kattintva jelenik meg a részletes 6 + 1 napos program!
Korábban izgatottan kerestem azon emberek társaságát, akik már jártak ebben a városban, és sajnos nem nagyon találkoztam olyanokkal, akiken igazi, őszinte lelkesedést láttam volna. Csodálkoztam, hiszen mindenfelől az az információ áramlott, hogy Firenze a csodák csodája. Nem hittem nekik, gondoltam, na majd én megtalálom, amit kell…, de bizony magam is némi csalódottságot éreztem első találkozásunk után.
Másokkal ellentétben azonban nem akartam ebbe belenyugodni és még nagyobb elszántsággal igyekeztem megfejteni a titkot. Sok könyvet elolvastam, főleg művészek életéről, akik, bár persze az író szavaival, de határtalan büszkeséggel és szeretettel viseltettek városuk iránt.
Második Firenzei utazásunk alkalmával aztán egy kora reggeli sétán úgy éreztem, hogy végre nekem is sikerült megtalálnom a „magam Firenzéjét”. A középkori városrészbe indultam, közben figyeltem a még részben alvó városban munkába, vásárolni siető, kutyát sétáltató firenzeieket, a szűk utcák csendjét, a hihetetlenül zöld Arno fölül felszálló pára után a vizében tükröződő part menti házakat. Frances Mayes „Napsütötte Toszkána” című önéletrajzi írásában (melyet ezúton is nagy szeretettel ajánlok) az alábbi sorokat írta azután, hogy egy időre elvesztette Firenze iránti rajongását, majd néhány meghitt pillanat után visszakapta: „Talán mások is megtalálják Firenzében a maguk helyét, a maguk pillanatát még nyáron is, amikor a város néhány félórára ismét önmaga lehet” (244.o.). Ezeket a sorokat sokkal később olvastam, de úgy érzem, én azon a reggelen találtam meg a magam Firenzéjét!
A reggeli nyugalmon túl nagyon fontos volt számomra felfedezni Firenze "zöld" oldalát, és itt nem csak a földrajzi értelemben vett Arnón túli városrészre gondolok. Lehetnek a házakkal sűrűn beépített másik oldalon is ilyen jellegű élményeink pl. a kolostorkertekben, vagy sétálva a körúti fasorok alatt, a Cascine parkban, a városi arborétumban, vagy esetleg a több sávos sugárút közepén lévő angol temetőben, stb. Termő banánfát is láttam egyszer a Via SS. Apostolin..., igaz, szerencsém volt, mert éppen nyitva volt a kaput, amikor arra jártam, a firenzeiek eléggé védik a magánszférájukat. Természetesen az Arnón túli városrészben a Boboli kert, a Bardini kert, a Michelangelo tér alatti Viale Poggi, vagy a tér mellett lévő íriszkertben is maradandó élményekben lehet részünk. És akkor a San Miniato templom környékéről még nem is szóltam, a mögötte lévő temetőről..., és azon túl is, hogy csak sétálgatunk az itt is fasorokkal szegélyezett sugárutakon. És ott van még egy fiesolei kirándulás lehetősége is!
Fontos információnak tartom, hogy valóban egyszerű, de az átlagnál talán valamivel felkészültebb turistaként kezdtem ennek a blognak a megírásába. Eleinte voltak aggályaim, hogy milyen „jogon” kívánok bárkit befolyásolni, hiszen nem vagyok sem építész, sem történész, sem művészettörténész, sem idegenvezető..., de aztán rájöttem, hogy ők elfogultak lehetnek bizonyos irányokba, míg én az általuk megírt információkból igyekeztem kiszűrni a közérdeklődésre talán leginkább számot tarthatókat magam és mások okulására. Szerencsém van abban, hogy relatív sok időt és energiát fektethettem ennek a csodálatos kis városnak a megismerésébe, és úgy érzem, nem tarthatom meg csak magamnak a szerzett információkat! Bár elfogultság bizonyosan bennem is van, ez kivédhetetlen.
Második Firenzei utazásunk alkalmával aztán egy kora reggeli sétán úgy éreztem, hogy végre nekem is sikerült megtalálnom a „magam Firenzéjét”. A középkori városrészbe indultam, közben figyeltem a még részben alvó városban munkába, vásárolni siető, kutyát sétáltató firenzeieket, a szűk utcák csendjét, a hihetetlenül zöld Arno fölül felszálló pára után a vizében tükröződő part menti házakat. Frances Mayes „Napsütötte Toszkána” című önéletrajzi írásában (melyet ezúton is nagy szeretettel ajánlok) az alábbi sorokat írta azután, hogy egy időre elvesztette Firenze iránti rajongását, majd néhány meghitt pillanat után visszakapta: „Talán mások is megtalálják Firenzében a maguk helyét, a maguk pillanatát még nyáron is, amikor a város néhány félórára ismét önmaga lehet” (244.o.). Ezeket a sorokat sokkal később olvastam, de úgy érzem, én azon a reggelen találtam meg a magam Firenzéjét!
A reggeli nyugalmon túl nagyon fontos volt számomra felfedezni Firenze "zöld" oldalát, és itt nem csak a földrajzi értelemben vett Arnón túli városrészre gondolok. Lehetnek a házakkal sűrűn beépített másik oldalon is ilyen jellegű élményeink pl. a kolostorkertekben, vagy sétálva a körúti fasorok alatt, a Cascine parkban, a városi arborétumban, vagy esetleg a több sávos sugárút közepén lévő angol temetőben, stb. Termő banánfát is láttam egyszer a Via SS. Apostolin..., igaz, szerencsém volt, mert éppen nyitva volt a kaput, amikor arra jártam, a firenzeiek eléggé védik a magánszférájukat. Természetesen az Arnón túli városrészben a Boboli kert, a Bardini kert, a Michelangelo tér alatti Viale Poggi, vagy a tér mellett lévő íriszkertben is maradandó élményekben lehet részünk. És akkor a San Miniato templom környékéről még nem is szóltam, a mögötte lévő temetőről..., és azon túl is, hogy csak sétálgatunk az itt is fasorokkal szegélyezett sugárutakon. És ott van még egy fiesolei kirándulás lehetősége is!
Fontos információnak tartom, hogy valóban egyszerű, de az átlagnál talán valamivel felkészültebb turistaként kezdtem ennek a blognak a megírásába. Eleinte voltak aggályaim, hogy milyen „jogon” kívánok bárkit befolyásolni, hiszen nem vagyok sem építész, sem történész, sem művészettörténész, sem idegenvezető..., de aztán rájöttem, hogy ők elfogultak lehetnek bizonyos irányokba, míg én az általuk megírt információkból igyekeztem kiszűrni a közérdeklődésre talán leginkább számot tarthatókat magam és mások okulására. Szerencsém van abban, hogy relatív sok időt és energiát fektethettem ennek a csodálatos kis városnak a megismerésébe, és úgy érzem, nem tarthatom meg csak magamnak a szerzett információkat! Bár elfogultság bizonyosan bennem is van, ez kivédhetetlen.
Az érzések, amelyekről írok, sajátok, a tapasztalatok kb. 80 %-a is az, majdnem minden megtörtént velem, ha nem is egy utazás alkalmával, és nem is abban a sorrendben. De ahová nem jutottam még el, arról is írok, hogy átfogó legyen ez az elképzelt utazás.
Persze tisztában vagyok azzal, hogy az általam előirányzott 7 teljes Firenzében töltendő nap kevesek számára elérhető, de válogatni is talán könnyebb lesz ennyi információ és ennyi kép közül. Apropó képek: kb. a 80 százalékuk saját kép, sajnos az időjárás és a napszakok, valamint a tehetségem és a felszerelésem erősen befolyásolhatták minőségüket, de a lényeg azért rajtuk van. Az első két firenzei utazásomnál még nem is volt digitális fényképezőgépem, így a csak akkor látott dolgokat néhol kedves barátoktól kért, vagy a netről levett képekkel pótoltam, de azt hiszem ezek száma elenyésző. A harmadik utazásnál fényképezőgépem ugyan már volt és az átlagosnál jóval több képet készítettem vele, de akkor arra még nem gondoltam, hogy ezt a blogot valaha is megcsinálom, így főleg a már általam is jól ismert belvárosi részekről viszonylag kevés kép készült. Mégis talán éppen a sok olyan kép, amiket ritkán, vagy némelyiket sehol nem látni az úti könyvekben vagy akár az interneten, késztettek leginkább arra, hogy hozzákezdjek a bloghoz, mert leginkább azokat szeretném megmutatni. Vallom, hogy a szerethető Firenzének ezek a részei is nagyon fontos elemei.
Az idő még nehezebb tényező, sok idő lenne szükséges a város felületes megismeréséhez is, pedig kicsi város, gyalogosan bejárható. A legnagyobb probléma viszont az, hogy az ideálisnak tartható időrendi városnézés nem igazán megoldható, mivel az egyes épületek az évek során nagy változásokon mentek keresztül. Pl. ott van a Bargello, amiben most múzeum van. Maga az épület a lehető legjobb példája a középkori épületeknek, de már vannak abban is átalakítások. Ez még nem is lenne baj, de olyan múzeum van benne, ami egyedülállóan foglalja össze Firenze szobrászatát minden stílust bemutatóan a manierizmussal bezáróan, így az egész gyűjtemény több száz évet ölel át. És így van ez az Uffizinél, az Accademiánál, a Palazzo della Signoriánál, melyből idővel Palazzo Vecchio lett, hiszen a kettő csak burkában ugyanaz. És így van ez a templomoknál is, hiszen azokba is folyamatosan kerültek új dolgok, voltak átalakítások. Csak aki ott él, és ráadásul ingyen látogathatja a múzeumokat, csak az engedheti meg magának az "elkövetési" sorrend betartását. Szóval felül kell emelkedni ezen a problémán és földrajzi szempontok alapján érdemes bejárni a várost. Én is erre törekedtem, és azért tárom elétek blogom menetrendjét, hogy annak betartásával időt és felesleges fáradtságot lehessen megspórolni. De sajnos a zárva tartási idők bekavarhatnak a leggondosabban eltervezett menetrendekbe is, így az esetleges visszatérésekre is kell időt szánni.
Sok festőt, szobrászt, építészt megemlítek, kiknek munkáit és angol nyelvű életrajzukat az internet Webgalériájában (WGA) meg is tekinthetjük. Alkotásaik rövid bemutatásánál az ott található képeket használtam fel legtöbbször, még ha volt is saját, mert a megvilágítás ritkán felel meg erre a célra egy templomban.
Az idő még nehezebb tényező, sok idő lenne szükséges a város felületes megismeréséhez is, pedig kicsi város, gyalogosan bejárható. A legnagyobb probléma viszont az, hogy az ideálisnak tartható időrendi városnézés nem igazán megoldható, mivel az egyes épületek az évek során nagy változásokon mentek keresztül. Pl. ott van a Bargello, amiben most múzeum van. Maga az épület a lehető legjobb példája a középkori épületeknek, de már vannak abban is átalakítások. Ez még nem is lenne baj, de olyan múzeum van benne, ami egyedülállóan foglalja össze Firenze szobrászatát minden stílust bemutatóan a manierizmussal bezáróan, így az egész gyűjtemény több száz évet ölel át. És így van ez az Uffizinél, az Accademiánál, a Palazzo della Signoriánál, melyből idővel Palazzo Vecchio lett, hiszen a kettő csak burkában ugyanaz. És így van ez a templomoknál is, hiszen azokba is folyamatosan kerültek új dolgok, voltak átalakítások. Csak aki ott él, és ráadásul ingyen látogathatja a múzeumokat, csak az engedheti meg magának az "elkövetési" sorrend betartását. Szóval felül kell emelkedni ezen a problémán és földrajzi szempontok alapján érdemes bejárni a várost. Én is erre törekedtem, és azért tárom elétek blogom menetrendjét, hogy annak betartásával időt és felesleges fáradtságot lehessen megspórolni. De sajnos a zárva tartási idők bekavarhatnak a leggondosabban eltervezett menetrendekbe is, így az esetleges visszatérésekre is kell időt szánni.
Sok festőt, szobrászt, építészt megemlítek, kiknek munkáit és angol nyelvű életrajzukat az internet Webgalériájában (WGA) meg is tekinthetjük. Alkotásaik rövid bemutatásánál az ott található képeket használtam fel legtöbbször, még ha volt is saját, mert a megvilágítás ritkán felel meg erre a célra egy templomban.
A linkekben írt "tények" különböző forrásokból lettek ismeretesek számomra, könyvekből, útleírásokból, és persze az internetről. Tudni kell, hogy kevés olyan "nem túl jelentős" információ van abból a nevezetes időszakból, ami biztos, és ritka az olyan információ is, ami akár kétszer is ugyanúgy fordul elő. Én általában minimum két azonosság esetén kezdem komolyan venni a dolgot, de ha hitelesnek tűnik az informátor, akkor néha elsőre is hiszek neki más információ ellenében. Mégis sokszor vagyok bajban, hogy ha csak egy komoly tévedést is látok, akkor a továbbiakban mennyire tekinthetem hitelesnek az írót. De rájöttem, hogy végül is nem annyira fontos, hogy minden szó igaz legyen, a fontos az, hogy legyen egy elképzelésünk a város történelméről, művészeinek, közismert és hétköznapi embereinek korabeli életéről, és ezen információk köré építsük fel a magunk Firenzéjét, amit majd szeretni tudunk! Én úgy gondolom, aki nem ismer valakit, valamit, azt természetesen nem is szeretheti, legjobb esetben közömbös lehet iránta. Természetesen vannak olyanok, akik maguk szeretik kialakítani a véleményüket, ezért ha ránéznek mondjuk egy szoborra, akkor nem akarják, hogy befolyásolja a véleményüket bármilyen háttér információ. Ők akkor és ott „csak” egy művészeti alkotást látnak és ez elég nekik véleményük megalkotásához…, irigylésre méltó emberek! Legtöbbünknek azonban ennyi nem elég ahhoz, hogy a mű komolyabb szinten hasson ránk, hogy megmaradjon emlékezetünkben, ahhoz több információra van szükségünk. Ebben szeretnék én összegyűjtött információimmal segítséget nyújtani.
-
De talán ennél is nagyobb cél vezérelt azzal, hogy olyan, kevesek által ismert részeit is megmutassam a városnak, amiknek látása nekem nagyon nagy élményt okozott, és remélem leírásom után mások is kedvet kapnak megismerésükre. Az olyan százezerszer leírt dolgoknál, mint pl. a Dóm, én is kicsit kínlódok, hogy mit is írjak le a rengeteg, sokszor elcsépelt, de mégis kihagyhatatlannak tűnő információból..., így a részletekben hagyatkozom a Wikipédiához.
-
És persze nem csak ilyen önzetlen célok vezéreltek..., olyan sok mindent és sokféle információt képtelen vagyok megjegyezni, amiket az évek során olvastam, de szeretném őket rendszerezni és a magam számára is elérhetővé tenni. Ráadásul még remélhetően igen jól is fogok szórakozni az elkövetkező hetekben, hónapokban, ez az egész szinte fel fog érni egy utazással!
-
És persze nem csak ilyen önzetlen célok vezéreltek..., olyan sok mindent és sokféle információt képtelen vagyok megjegyezni, amiket az évek során olvastam, de szeretném őket rendszerezni és a magam számára is elérhetővé tenni. Ráadásul még remélhetően igen jól is fogok szórakozni az elkövetkező hetekben, hónapokban, ez az egész szinte fel fog érni egy utazással!
Most ennyi, de azért is jó ez a blog forma, mert ha még eszembe jut valami fontos, utólag beírhatom.
Ennek az ilyen módon ütemezett elképzelt utazásnak a valós képei itt alant külön is láthatóak:
Ennek az ilyen módon ütemezett elképzelt utazásnak a valós képei itt alant külön is láthatóak:
https://picasaweb.google.com/116413147490607169219
Eszembe jutott máris valami személyes gondolat a várossal kapcsolatban. Domenico Ghirlandaio műveivel foglalkoztam mostanában elég sokat, és elkezdtem komolyan törni a fejemet azon, miért is éppen ő és éppen Giorgio Vasari a számomra legkedveltebb művészei Firenzének? Ez azért is kérdés, mert valahogy őket nem tartják túl sokra a művészettörténészek és egyéb szakértők, és úgy általában az utókor. Nekik kettejüknek például nem is jutott szobor az Uffizi szoborparkjában..., és nekem mégis miért olyan élvezetes ez a munka, amikor éppen velük foglalkozom? Persze tudom, biztos azért, mert nem vagyok szakértője a festészetnek, szobrászatnak..., de legtöbben nem vagyunk azok, a turisták általában nem azok, csak műkedvelők. Aztán egyszer csak megvilágosodtam: azért lehet ez így, mert én nem elsősorban a művészetet szeretem, hanem Firenzét! Márpedig ha alaposan belegondolunk, ez a két művész tette a legtöbbet az egykori Firenze emlékének megismeréséért! Az egyik az ecsetjével, a másik a tollával! Domenico Ghirlandaio megfestette a korszak jelentősebb személyeit, épületeit, Giorgio Vasari azon túl, hogy ő is festőművész volt, megírta a reneszánsz korszak nagy művészeinek élettörténetét!
Ghirlandaio rövid életében hihetetlenül sokat festett, és festményei nem "csak" gyönyörködtetni akartak, hanem rendkívül értékes munkák a korszak építészeti állapotának és fontos személyeinek a megismerésében, láttatásában. Lehet ennél jobban bizonyítani a városa iránti szeretetét és tiszteletét?
Vasarinál az Uffizit és egyéb építészeti és festészeti munkáit ne is vegyük figyelembe, de az életéből vajon hány évet áldozott a kor lehetőségei mellett végigjárni annak a több mint 150 művésznek az életútját, és megírni róluk páratlanul értékes könyvét? Lehet ennél jobban bizonyítani a reneszánsz művészek iránti szeretetüket és tiszteletüket? De nekik nem jutott szobor a várostól! :-(
Eszembe jutott máris valami személyes gondolat a várossal kapcsolatban. Domenico Ghirlandaio műveivel foglalkoztam mostanában elég sokat, és elkezdtem komolyan törni a fejemet azon, miért is éppen ő és éppen Giorgio Vasari a számomra legkedveltebb művészei Firenzének? Ez azért is kérdés, mert valahogy őket nem tartják túl sokra a művészettörténészek és egyéb szakértők, és úgy általában az utókor. Nekik kettejüknek például nem is jutott szobor az Uffizi szoborparkjában..., és nekem mégis miért olyan élvezetes ez a munka, amikor éppen velük foglalkozom? Persze tudom, biztos azért, mert nem vagyok szakértője a festészetnek, szobrászatnak..., de legtöbben nem vagyunk azok, a turisták általában nem azok, csak műkedvelők. Aztán egyszer csak megvilágosodtam: azért lehet ez így, mert én nem elsősorban a művészetet szeretem, hanem Firenzét! Márpedig ha alaposan belegondolunk, ez a két művész tette a legtöbbet az egykori Firenze emlékének megismeréséért! Az egyik az ecsetjével, a másik a tollával! Domenico Ghirlandaio megfestette a korszak jelentősebb személyeit, épületeit, Giorgio Vasari azon túl, hogy ő is festőművész volt, megírta a reneszánsz korszak nagy művészeinek élettörténetét!
Ghirlandaio rövid életében hihetetlenül sokat festett, és festményei nem "csak" gyönyörködtetni akartak, hanem rendkívül értékes munkák a korszak építészeti állapotának és fontos személyeinek a megismerésében, láttatásában. Lehet ennél jobban bizonyítani a városa iránti szeretetét és tiszteletét?
Vasarinál az Uffizit és egyéb építészeti és festészeti munkáit ne is vegyük figyelembe, de az életéből vajon hány évet áldozott a kor lehetőségei mellett végigjárni annak a több mint 150 művésznek az életútját, és megírni róluk páratlanul értékes könyvét? Lehet ennél jobban bizonyítani a reneszánsz művészek iránti szeretetüket és tiszteletüket? De nekik nem jutott szobor a várostól! :-(
Ezen elgondolkozva eszembe jutott még valami: vajon bármely történelmi időben mindenkinek, ideológiától, pártállástól függetlenül bárkinek állítanak szobrot? És bizony, mind Ghirlandaio, mind Vasari igencsak elkötelezett művésze volt a Mediciknek, és talán az a korszak, amikor azokat a szobrokat állították, már nem feltétlenül a Medicik dicsőségét volt hivatott hirdetni! Persze biztos voltak a kiállítottak között Medici lekötelezettek, mint pl. Michelangelo, de azért őt tényleg nem lehetett volna kihagyni a sorból. És voltak olyanok is, akik semmi érdemlegeset nem tettek a városért, mint Leonardo da Vinci..., de hát őt sem lehetett kihagyni. Bár jobban megnézve vannak köztük Medicik is..., hát nem tudom miként válogattak.
És van nekem még egy nagy hősöm Firenzében, aki abban a korban élt, amikor ezek a szobrok készültek, és ő Giuseppe Poggi. Fantasztikus ember, fantasztikus építész, fantasztikus művész volt ő is, aki úgymond "rendbe tette" a XIX. századi Firenzét. Gyakorlatilag abban a Firenzében, amit most láthatunk, amit most élvezhetünk, az ő nagyon-nagyon áldozatos munkája van. Megtett mindent azért, hogy élhetővé és biztonságossá tegye imádott városát. Leglátványosabb része ennek a munkának a város körgyűrűje, ami lehetővé teszi a városlakóknak és az utazóknak a megfelelő közlekedést a mai napig is, holott Poggi óta is eltelt már több, mint egy évszázad, és a Firenzébe utazók száma is inkább csak növekszik, mintsem csökkenne. Leghálásabbak neki a Piazzale Michelangelón lehetünk a város kényelmes nézegetése közben, tudva, hogy az általa létrehozott Viale Poggin könnyedén le-fel sétálhatunk az Arnó partja és a Michelangelo tér között. De ha nem akarunk gyalogolni, akkor buszra ülünk, és az általa kialakított, a várost körülölelő utakon busszal is feljuthatunk a Michelangelo térre (A Santa Maria Novella pályaudvartól indulnak a buszok. Jegyeket előre lehet venni trafikokban, pályaudvarokon, bárokban, ott 1.50 euró, de szükség esetén a buszsofőrnél is, ahol 2.00 euro (2011-es információ!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése