4. nap/ 1. Látogatás az Uffiziban

I. Cosimo herceg 1559-ben egy igen komoly méretű épület megtervezésére adott megbízást a Palazzo Vecchio és az Arno közötti területre kedvelt művészének, Giorgio Vasarinak. A terv az volt, hogy az U alakú épület alsó szintjére irodákat tervezzenek, az első emeletre pedig az addigra már jócskán összegyűlt műtárgyak kerüljenek elhelyezésre. A harmadik szint kezdetben még csak nyitott loggia volt. A feladat több okból is nehéz volt, elsősorban azért, mert álltak ott régi épületek, és közülük némelyiket be kellett építeni az új épületbe, másokat meg le kellett rombolni.

-

-

Megakadt most a tekintetem ezen a fenti képen..., valójában sosem gondoltam arra, hogy ez tulajdonképpen az Uffizi főhomlokzatának tekinthető látkép! Nem is emlékszem, hogy valaha is olvastam volna ilyen megközelítésben, de hát nem véletlen, hogy itt is vannak a legalsó szinten fülkékben szobrok, a szép ívek felett magának a múzeumnak a szépen kialakított folyosója, melyen szeretünk kinézni a múzeumból a folyóra, a túlpartra, és felül az itt még csupa üveg Vasari folyosó. Lehet már unjátok, de én folyamatosan azon kattogok, hogy hogyan lehet, hogy Vasarit annyira nem becsülték meg, mikor annyi mindent tett ezért a városért! Nekem igenis ő Firenze egyik hőse!

 Ezen kívül komoly nehézséget okozhatott az Arno közelsége, hiszen a talaj szerkezete nem volt igazán megfelelő komolyabb, nehezebb épület elhelyezésére. Az építkezés a nehézségek ellenére is elkezdődött, bár befejezése jóval Vasari halála után történt meg. 1574-ben halt meg az 1570 óta nagyherceg-megrendelő Cosimo és a tervező Giorgio Vasari is. De a munka nem állt le, Buontalenti vette át a munkálatok vezetését. A két épületet az Arnóval párhuzamosan összekötő monumentális átjárót, a Porta delle Sublichét már ő építtette fel Vasari tervei alapján.
Az épületek fülkéiben lévő szobrok a XIX. században készültek Pio Fedi,  Lorenzo Bartolini, és Giovanni Dupre szobrászok által. Hogy melyik szobrot a Loggia del Mercatónál lévőkkel együtt ki készítette, mára kiderítettem. A "Ki, hol és mikor" blogban ott van a lista, majd megpróbálom ide is feltenni. Sikerült is. "Firenze legjelentősebb polgárainak szobrai ! A múzeum 1581-ben nyitotta meg kapuit.

------
Ezen a reggelen ismét kiélhettem korán kelő hajlamomat, mert elérkezett a nagy nap, az Uffizi napja. Igen ám, de mi nem rendeltünk jegyet, és ebben az esetben a megoldás arra, hogy ne kelljen sok órát sorban állni, az az, hogy reggel 7 órára oda kell menni. Jó eséllyel így egy óra várakozás ellenében az elsők is lehetünk..., mi is azok lettünk. Méghozzá totál elsőnek léptünk be a múzeumba, mert elolvastam várakozás közben, hogy lifttel is fel lehet menni, így aztán megelőztünk mindenkit. Micsoda apró öröm! :-)

Nos arra nem vállalkozom, hogy meséljek a festményekről és azok elrendezéséről, csak néhány személyes gondolatomat mesélem el.

Természetesen az első érzésem az a megtiszteltetés, ami hatalmába kell, hogy kerítsen ebben a csodaszép épületben és főként azok között a csodaszép képek között. Néha nem lehet nem csodálkozni azon, hogy ez tényleg igaz, itt állok ez és ez előtt a kép előtt? Valóban én is azon kiválasztottak közé tartozom, akik láthatják ezt a hatalmas szenvedély által vezérelve évszázadokon átívelve összeállt gyűjteményt?

Azért van kritikai véleményem is. Csodálkozom, hogy a világ egyik leghíresebb múzeumában néhol milyen rossz a képek megvilágítása, pl. a legtöbbek által látogatott Botticelli képek előtt lévő védőüvegben tükröződnek a lámpák, tükröződik a szellőző. Nincs olyan hely, ahonnan teljes egészében zavarmentesen láthatnánk pl. a Vénusz születését. Ez szerintem bosszantó, de biztos dolgoznak a probléma megoldásán.

Hogy mi tetszett a legjobban azt nem szeretném, de nem is tudnám megmondani, persze vannak kedvenc festőim, de ez esetben nem feltétlenül ez számított.

A kiállító termekben nagyon szigorúan tilos fényképezni, de azért nem kell szuvenír nélkül elmennünk, legalább a folyosókon fényképezhetünk.

-

És persze az ablakokból bármerre néztünk az Arnót láttuk, emitt  a San Miniato templomot, amott a város egy részét és a hidak füzérét. Innen sem lehet jobban látni a Ponte Santa Trinitát, amit a Michelangelo térről is a Ponte Vecchio részben eltakar.

-

-

-

Az igazi hab a tortán az lett volna, ha megnézhettük volna a Vasari folyosó képeit is, de hát erre most nem volt lehetőség (Már van 2020!). Viszont volt valami más, amiről korábban nem tudtam, mégpedig az, hogy ki lehet menni a tetőteraszra, ami nem más, mint a Loggia dei Lanzi teteje. Van itt egy kávézó is, de az igazán nem volt érdekes, a  viszont a kilátás annál inkább. De sajnos nem szabad egész a terasz széléig menni, ami azért bosszantó, de valahol érthető is, pl. biztos sokan nem tudnák megállni, hogy fel ne lépjenek a jobb kilátásért erre a szépségre:

-

-

Elég különleges élmény ilyen közelről látni, érezni a Palazzo della Signoria tornyát abban a tudatban, hogy valamikor ez börtön volt, ahol  többek között Cosimo il Vecchio Medici is raboskodott egy darabig, mi több, halálra is ítélték..., de aztán csak velencei száműzetés lett a büntetése. A velencei palotákban "ette" kerek gy esztendeig a száműzetés keserű kenyerét! :-)

-

-

-

... és a Duomo kupolája és lanternája is elég más ebből a rálátásból.

-

-

Szerencsémre egyik útitársam bátor volt, megszegve a szabályokat készített egy klassz képet a Piazza della Signoriáról:-) Köszönet neki, nagyszerű kép, imádom!

-

-

Ha úgy alaposan végigjárjuk, végigcsodáljuk a múzeumot, az minimum négy órát vesz igénybe. Egy ilyen hosszú és fizikailag, szellemileg egyaránt kimerítő múzeumlátogatás után egy kellemes helyen elfogyasztott ebéd következhetett. De mit is csináltunk délután? Irány a zöld, irány végre a domboldal!

-

Forrásmunkák