1.nap/1. Firenzei reggel

  

-

Firenze történelmi belvárosa meglehetősen kis területen fekszik, amihez képest a világ leglátogatottabb városainak egyike! A legtöbb turista beszámolójának első mondata azzal kezdődik, hogy rengetegen voltak…! Ez általában így is van, gyakorlatilag alig lehet látni a házakat (mondjuk inkább a kirakatokat) a rengeteg embertől, szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy ennek a városnak magánélete is lehet! Pedig van, csak idejében kell keresni! A pihenés fontos dolog, de ha már nem a tengerparti pihenést választottuk, akkor legalább egy reggelt áldozzunk fel annak érdekében, hogy láthassuk a várost a maga szépségében, a maga intimitásában! 6 óra körül alig néhány embert láthatunk az utcákon, részben hozzánk hasonló megszállott érdeklődőket, részben helybélieket. Már maga az is élmény, hogy felnézünk a buszokra, ahol munkába siető "igazi firenzei" embereket látunk! Rám is egy ilyen gyönyörű reggel várt, a többiek nem annyira voltak fanatikusok, hogy velem tartottak volna. De ez most nem is olyan nagy baj, ilyenkor szinte kellemetlen lenne a beszélgetés, félnék, hogy felébresztjük a várost, nem lenne olyan varázslatos a séta, mint magányosan!

-

-
A San Lorenzo templom közelében volt a szállásunk, a templom kápolnájának kicsiny lanternáján láttam először megcsillanni a reggeli nap rózsaszín fényét!

Azután hamarosan találkoztam valakivel, aki már évszázadok óta éberen figyel…, szegény soha nem alszik! A templom előtt ül magas emelvényén és ott figyel  az idők végezetéig! De ki is ez a titokzatos ember és mit keres itt?

A neve Giovanni dalle Bande Nere, és ő volt az egyetlen hivatásos katona a Medici családból, ezért nem véletlen, hogy a Piazza San Lorenzón, a Mediciek temploma és palotája között őrködik éjjel és nappal. Giovanni katona volt, és 28 évesen hősi halált halt. Baccio Bandinelli készítette róla ezt a szobrot..., jó, hogy van róla szobor a városban, mert megérdemli. Már katonai szolgálatával és hősi halálával is kiérdemelte, de talán ennél is fontosabb, hogy ő a hercegi, nagyhercegi Medici család ősapja. 

Egyetlen fia akkor még csak 7 éves volt, amikor meghalt, ám alig 18 évesen, személyében hatalomra juttatta a Medici család másik ágát, de mert Mária Salviati, Cosimo anyja az idősebb Medici ágból származott, így Cosimoban a két család vére egyesült . Előbb Firenze hercege, később Toszkána nagyhercege lett belőle I. Cosimo Medici néven. Valóban nagy hadvezér volt, ám az államügyekre nem jutott elegendő ideje. De erről részletesebben majd máshol írok, hiszen ez  még nagyon a jövó eseménye. És ez a téma eléggé nagy időt ölel fel. Bár sajnos az az igazság, hogy itt Firenzében szinte semmire nem mondhatjuk, hogy ekkor és ekkor épült, mert szinte mindenre ráépült valami más. Pl. itt van ez a tér és ez a szobor. A szobor egyik oldalán a Medici palota, másik oldalán a San Lorenzo templom és benne az egyszerű polgárként számon tartott Giovanni di Biccitől a nagyhercegi családig majdnem minden Medici földi maradványa helyet kapott..., és nem feltétlenül érdemei szerinti kivitelben.

-

A kora reggeli kihaltan is érdekes (sőt, éppen ezért különösen érdekes) utcákon hamarosan elértem a Piazza del Duomóra. Nem akármilyen élmény ilyen üresen látni azt a teret! És az élményt még fokozza az imitt-amott megjelenő kora reggeli rózsaszín napfény. A gyakorlatilag üres téren nem is tudom mit nézzek meg legelőbb, csak megálltam, és hétköznapiasan szólva legeltettem a szememet a nem mindennapi látványon!

-

-

Az épületek magasabb pontjain már csillogtak a fények. Elsőként végül természetesen a Paradicsom kapujához indultam, ami általában megközelíthetetlen, de akkor végre nem állt előtte senki! Hosszú percekig álltunk egymással szemben, úgy éreztem, a kapu sem haragszik azért, mert megzavartam magányában, sőt, megköszöni, hogy őszintén érdekel engem! Sorra vettem a kazettáit, felidéztem magamban a történeteit, és természetesen egyetértettem Michelangelóval, aki azt mondta rá: „Olyan szép, hogy akár a Paradicsom kapuja is lehetne!” Firenze népe mindig nagyra értékelte Michelangelo véleményét, így lett hát a neve ettől kezdve a „Paradicsom kapuja”.
-

-

-

Tudtam, hogy akár egy óriás áll a hátam mögött a templomok temploma, a Duomo di Santa Maria del Fiore, megfordultam hát…, hatalmas és gyönyörű volt, ez kétségtelen! De megközelíthetetlenül hidegnek tűnt, különösen most, amikor még kicsit sötét és magányos..., a Duomónak talán jobban áll a nyüzsgés. Hamarosan eljött annak is az ideje, de mindenképpen izgalmas volt egyedül állni előtte.
-

-

A Campanile felé fordultam…, ami ebben a kora reggeli fényben is barátságos, szeretni való volt, a tetején látható picinyke fény is lágyította.
-

-

-

-

Tovább indultam, de kissé távolabbról vissza kellett néznem a térre, talán azért, hogy el tudjam hinni a látványt: még mindig üres volt! Ám a Battistero lanternájának napsütötte csillogása már figyelmeztetett, hogy hamarosan felkelnek és elindulnak útjaikra a mai kor világjárói, de addig nekem még nagyon sok nézegetni valóm van!
-

 A leghihetetlenebb ilyenkor reggel a Via Calzaiuoli! Firenze leghíresebb utcája nappal szinte járhatatlan a hömpölygő emberáradattól, és így épületei is szinte láthatatlanok! Én akkor egyedül sétálhattam benne! Pár perce locsolhatták fel az utcát, és már jöttek is a galambok, letelepedtek a kőre és lelkesen itták a friss vizet. Élvezet volt nézni őket és azt a végtelen nyugalmat, ami ilyenkor jellemzi a máskor oly forgalmas utcát. A keresztutcák is majdnem üresek voltak, talán munkába sietett néhány ember, vagy netán hozzám hasonlóan ők is turistaként élvezték ezt a nyugalmas állapotot.

-

 Elérve a híres Via del Corzót jobbra néztem, és a máskor oly forgalmas Piazza della Republica Diadalíve alatt akkor egyetlen embert sem láttam, az Orsanmichele híres szobrait sem nézegette senki.

Én sem nézegettem, tudtam, hogy lesz még rá alkalom, és nagyon kíváncsi voltam a reggeli Piazza della Signoria látványára!

-

-

Nos, itt sem volt a takarítókon kívül senki, pedig már biztos volt 7 óra. I. Cosimo Medici nagyherceg meglehetősen magányosan ült a lován alattvalók híján. 

-

Hogy tetszett-e a tér ilyen üresen? Hát nem is tudom, egy kicsit szinte félelmetes, de mindenképpen érdekes, különleges élmény volt! Talán az egyik legnagyobb élmény a világ eme híres terén egyedül álldogálni! Micsoda dolgok történtek ezen a téren, hányan és hányszor tekintettek fel különbözőbbnél különbözőbb okokból a Palazzóra! Száműzöttek lerombolt palotáiból épült egykor a Palazzo della Signoria! Van bátorságunk végig gondolni azoknak a fantasztikus embereknek a névsorát, akik valaha ennek a térnek a köveit koptatták? Hatalmas parádék és vidám versenyek zajlottak, máskor máglyák és vérpadok álltak..., mennyi öröm lehetett és mennyi vér és mennyi könny folyhatott itt...!

-

-

-

-

És ott állt előttem Michelangelo híres Dávidja, mondhatni magányosan, most éppen egyetlen turista sem akart vele fényképezkedni. A művészet történelem talán legismertebb szobra. És akkor és ott még senki nem bámulta rajtam kívül! Dávid a kezében tartja a parittyáját, összpontosít..., nem kockáztathat, le kell győznie Góliátot. Le is fogja győzni! El kell mondanom, hogy magam is első firenzei látogatásomkor úgy gondoltam, elegendő nekem itt látni ezt a szobrot, hiszen..., de ez nem igaz! Szinte elképzelni sem lehet a különbséget ezen szobor hatása és az Akadémia múzeumban látható között! Higgyetek nekem, el kell menni az Akadémia múzeumba, ott is meg kell nézni, és ígérem,sokkal, de sokkal nagyszerűbb élmény lesz, mint amit itt a Palazzo Vecchio előtt láttok! :-)

-

- 

A Palazzo Vecchio  nevet amúgy azután kapta a Dávid mögött álló épület, hogy a nagyhercegi család, mely életvitelszerűen itt élt, átköltözött a Pitti palotába. Eredeti neve az épületnek Palazzo della Signoria volt, ami szerepe a Medici hercegek és nagyhercegek hathatós tevékenységei után megszűnt. Az épületben nagy többségben a nagyherceg és feleségének, Toledói Eleonórának az otthonát láthatjuk, ami azért elég érdekes.  I. Cosimo idejében még ülésezett az ötszázak tanácsa a földszinti nagyteremben, de erről majd később mesélek, de a fennen lévő priorok terme, amit ugyancsak láthatunk, már nagyon régóta nem volt használatban.

-

-

-

Az én kedvenc szobrom ezen a téren teljesen jobbra  "A szabin nők elrablása", Giambolognától, melynek még története is érdekes, érdemes elolvasni a linket. A felső fényképem jobb szélén látható maga az összecsavarodott testekből álló szoborcsoport.

-

-

-
De azért így közelebbről izgalmasabb a Szabin nők elrablása..., hát még "élőben"!

-

-

Ez a fenti Dávid kép mondható, hogy egy nem igazán sikerült kép, de nekem talán éppen azért tetszik, mert olyan sejtelmes.

-

Nem kihagyható megemlíteni a Judit Holofernész fejével nevű csodálatos bronz szobrot, mely szobrot Donatello készítette. Ez a szó, hogy "készítette" ugyan nem méltó arra a csodálatos alkotásra, de a bronz szobrokra nem nagyon lehet más kifejezést találni. Elképesztő munka ez is, bizonyára nehezebb, mint a kőfaragás. 

-

-

Nem kihagyható megemlíteni a Judit Holofernész fejével nevű csodálatos bronz szobrot, mely szobrot Donatello készítette. Ez a szó, hogy "készítette" ugyan nem méltó arra a csodálatos alkotásra, de a bronz szobrokra nem nagyon lehet más kifejezést találni. Elképesztő munka ez is, bizonyára nehezebb, mint a kőfaragás. 

-

 A Palazzo bejárata előtt baloldalon Michelangelo Dávid, a másik oldalán Bandinelli ugyancsak monumentális Hercules és Cassus szobra őrködött. Ez a szobor sem véletlen van ezen a kitüntetett helyen! Cassus elrabolta Hercules nyáját, ezért halállal kellett lakolnia az emberek előtt, hogy rendre és tisztességre tanítsák a népet! Ha mással nem megy, hát erőszakos megfélemlítéssel! Bár Hercules önbíráskodik, de a szobor ittléte bizonyára azt hivatott jelezni, hogy a bíráskodás helye a kapu mögött van! Illetve hát volt ugye akkor, amikor azt az amúgy nem igazán nagyra becsült szobrot oda állították Dávid mellé.

 

Bár maradandó élmény volt ott lenni az üres téren a szebbnél szebb szobrok között, de én sem időztem ott sokáig, vágytam már a folyópartra, ahol nagy levegőket kívántam venni.  Elsiettem az Uffizi előtt, még senki nem volt ott..., tapasztalatból tudom, hogy 7 óra körül kezdenek gyűlni az emberek, fél nyolcig még jó bejutásra van kilátásunk, de azután..., 2,3, akár 4 óra várakozás is lehet annak, akinek nincs Firenze Cardja! Azt gondolom, ma már kevesek indulnak el Firenzében várost nézni anélkül. Itt az idő rengeteget számít, minden perc fontos, nem szabad sorban állásra pazarolni!

-

-

Végre kiértem a partra, nagyszerű érzés volt ez is! Szeretem a folyókat, és hát az Arnót különösen..., bár sajnos csak  ritkán láthatom! A Ponte Vecchiót elérte már a fény, legalábbis a Vasari folyosó piciny ablakain besüthetett már a napocska. Nagyon helyesek a hídon azok a többszintes kis házacskák, de jó is lenne egyszer bejutni valamelyikbe, vajon miként vannak elrendezve? Persze minden bizonnyal csak raktárnak használják őket. A linkben is valószínűleg benne van, de szívesen elmesélem, hogy eredetileg a hídon mészárosok dolgoztak, a nem felhasználható anyagokat lazán bedobták a vízbe. Egészen addig fenn állt ez az állapot, míg I. Cosimo nagyherceg és családja be nem költöztek a Pitti palotába. Hiába odafenn a biztonságos folyosó, a halak szaga nem tette kellemessé az uraságok sétáját, így a halasoknak mennyiük kellett. 
-

-

-

Gondol vajon a turista arra, hogy mi célja van ennek az árkádsornak? Hát persze, a Vasari folyosót tartja! Átsiettem alatta, a híd, a szemben lévő utca üres volt, a rakpart is. A nap már elborította fényével a túloldal házait, melyek szépen tükröződtek az Arno vizében! Sajnos nem volt elég csendes a víz felszíne, töredezett a tükör, de a legfontosabb az volt, hogy sütött a nap!

-

-

-

-

Élvezve a látványt elsétáltam a Ponte Santa Trinitáig, útközben egy futóval és egy kutyát sétáltatóval találkoztam csupán, érdekes, még autók sem jártak az utcákon. Felsétáltam egy kicsit a hídra..., persze vissza kellett néznem a még sötétségben lévő Ponte Vecchióra.

-

Aztán indultam tovább a Piazza Santa Trinita felé. Izgalmas ezeken a reggel még üres középkori utcákon haladni. De sajnos már sietnem kellett, lassan ébredezett a családom is, ígértem nekik friss paninit. Csak néhány pillantást vethettem a számomra oly kedves tér épületeire, köztük az akkor még zárva lévő Chiesa Santa Trinitára

-

-

-

-
Látni akartam még a kedvenc templomomat, a Basilica di Santa Maria Novellát,  amiért kisebb kitérőt kellett tennem. Csalódott voltam, amikor megérkeztem, a téren építkezés folyt, a templom alig volt fényképezhető a távolból. De legalább szép lesz a tér amikor legközelebb erre járok! A homlokzat gyönyörű részletei azért megnézhetők, élvezhetők voltak, örömmel időztem előttük.
-

-

-

Visszatekintettem a térre, majd abban a reményben, hogy látni fogom egyszer új kialakításában is, siettem paninit venni a családomnak. A varázslat véget ért, az élet lassan beindult a városban.

-

-

Bár ez volt ennek az utazásnak az első napja, annak is csupán két órácskája, de biztosan tudtam már akkor is, hogy a legemlékezetesebb órái, mert ez volt az én Firenzém.

-

Forrásmunkák

Az útvonal: Piazza San Lorenzo, Piazza del Duomo, Via Calzauoli, Piazza della Signoria, Piazza Uffizi, Ponte Vecchio, Lungarno Accaiuoli, Ponte Santa Trinita, Via Tornabuoni, Via Spada, Piazza Santa Maria Novella