1.nap/4 Séta a Ponte Vecchióig

Nagyon tömény volt idáig ennek az első igazi városnéző napnak a programja, de ha nagyjából a legfontosabb firenzei dolgokat látni akarjuk, akkor azért meg kell dolgozni.

-

Nehéz a látnivalókat besorolni, mert a középkori épületek a legtöbb esetben reneszánsz és olykor még manierista elemekkel is kiegészültek az idők során, ennek leglátványosabb példája a Palazzo Vecchio. Így hát időrendi sorrendet nem állíthatunk magunk elé, csak városrészileg különíthetjük el a látnivalókat, és mindenképpen célszerű legelőbb a városközpontot megnézni.
-

Pihenésként most már csak sétálunk a város legkellemesebb része, az Arno folyó partja felé. Utunk a világhíres Uffizi képtár udvarán vezet keresztül. Mindjárt az út elején érdekes utcába kukkanthatunk be, ahol a Palazzo Vecchiót és az Uffizit összeköti a Vasari folyosó.
-

-

A képtárat majd más alkalommal nézzük meg, de azért az épületről érdemes elmondani azt, amit tudnunk illik. I. Cosimo Medici nagyherceg 1559-ben adott megrendelésére tervezte Giorgo Vasari, és ezt a munkát tartják a legjobbnak szerteágazó művészeti tevékenységében. Az épület most nem azt a célt szolgálja, aminek készült, mert talán ez volt az első kifejezetten irodaháznak épült épület a világon.

A mai neve is eredeti funkciójára utal, uffizi = iroda. A közigazgatási munkák elvégzésére és egyben hercegi lakhelyre is szűkösnek bizonyuló Palazzo della Signoria részleges kiváltására vált szükségessé ennek a kormányhivatalnak az elkészítése. A rendelkezésre álló hely miatt nem volt könnyű az épület megtervezése és építése, több esetben meglévő épületeket is beillesztettek az új épületbe. Ezzel a kétszárnyú, középen utcaszerű elrendezéssel nagyszerűen megoldotta a feladatot a tervező Giorgio Vasari, kinek halála után is folyt az építkezés Bernardo Buontalenti vezetésével. Akkoriban emelték fel az U alakú épület második szárnyát.

A manierista módon díszített épület múzeumi bejárati része és részben a másik oldal alatt is oszlopos nyitott folyosó van, ezt a részt már I. Cosimo is antik szobrainak elhelyezésére használta. Az épület elkészülte idejében a Medici család átköltözött a Pitti  palotába, ezért több hely lett a Palazzo della Signoriában (melynek neve pont az elköltözés miatt ekkortól Palazzo Vecchio). Az épülő Uffiziben is sok kihasználatlan hely volt, így aztán már a XVI. században itt-ott, ezt-azt elkezdtek gyűjteni benne.
-

-
Hála a Medicik műgyűjtő szenvedélyének, ma páratlan műkincsgyűjteménnyel rendelkezik a négy híres firenzei múzeum, a Palazzo Pitti Galleria Palatinája, a Bargello és az Accademia is, de a legismertebb az ebben az épületben helyet kapott Uffizi galéria.  Érdekes ez a ragaszkodás is a régi elnevezéseknek, hiszen micsoda abszurd név:Iroda képtár"?!Az árkádok alatt ma nem annyira szobrok vannak, hanem a múzeumba bejutáshoz sorban álló emberek millióit védi az időjárás viszontagságaitól. De van szobor itt is bőven, főként az épületet tartó oszlopok fülkéiben, de pld. Cosimo és Lorenzo de Medici szobra az Uffizi belső falánál van.
-

-
Ezeknél a szobroknál azonban nem az a fontos, hogy kik készítették, hanem az, hogy kiket ábrázol! Valamikor a XIX. században helyezhették ide őket (a szobrászok életrajzi adatai alapján), és Firenze legjelentősebb művészeinek, tudósainak és politikusainak szobrai kaptak itt méltó helyet. Személyes elégedetlenségem, hogy Domenico Ghirlandaiónak, kinek talán a legtöbb firenzei templomban van ma is látható munkája, nem jutott szobor. Már csak azért is furcsállom ezt, mert nála jobban egyetlen festő sem tartotta szem előtt, hogy festményein Firenze városát és Firenze polgárait megmutassa az utókornak. Valószínűleg egyetlen általa megfestett arc sem a képzelet szülötte, mint ahogy a háttérben is legtöbbször megjelenik Firenze. 

A másik művész, akinek a szobra nekem ugyancsak hiányzik innen, az maga az épület tervezője, Giorgo Vasari, aki egyéb munkái mellett elsőként megírta a reneszánsz művészek életrajzát, ezzel a lehető legnagyobb értéket hozva létre az utókor számára, és azért az sem elhanyagolható, hogy az ő freskói díszítik a Duomo  és a Palazzo Vecchio nagytermét. Lehet, hogy nem "divatos" őt elismerni, de nagyon-nagyon sokat köszönhet neki az utókor..., ha nem is a festészete miatt.Hogy mi is volt az oka a festészeti irányzatok folyamatos változásának, azt pontosan nem tudni, de mint mindenben, ebben is változtak az ízlések. Giorgio Vasari biztos vagyok benne, hogy soha nem unatkozott!
-

1580-ban építtette Bernardo Buontalenti a két épületet összekötő szép átjárót, melynek olasz neve Porta delle Suppliche. Az átjáró mögött már szinte az Arno partján vagyunk. 

-

-
Kiértünk végre az Arnóhoz, nagyon felemelő érzés ott állni a part melletti támfalnál, rákönyökölni és csak nézelődni. Bevallom, nekem azok a legkellemesebb pillanatok Firenzében, ha az Arno partján vagyok, a város meglehetős zsúfoltsága miatt itt sokkal szabadabbnak érzem magam. Nem telhet el Firenzében úgy egy nap, hogy ne gyönyörködjek az Arno és a part menti épületek látványában.
-

Szerencsére elég kicsi a város, így ezt a vágyamat könnyű kielégíteni. Ha lenne rá idő órákat el lehetne tölteni az apró részletek megfigyelésével a környező házakon, a hidakon, és a túloldal dombjain, az ott álló gyönyörű San Miniato templomon, mely innen az Uffiziből nem is tűnik olyan távolinak..., csak éppen elérhetetlennek.

-                    

Minden olyan megfogható közelségben látszik, a San Miniato templom lépcsőjén látni az embereket, a lejjebb lévő képen meg tisztán kivehető a Michelangelo tér a Ponte alla Grazia fölött.











-

-
Ha netán éppen nem a legegyszerűbb utat választjuk a Ponte Vecchio vagy az Uffizi megközelítéséhez, hanem kicsit bekukkantunk a híd lába körüli középkori városrészbe, akkor több élményben is lehet részünk. Ezt a környéket a II. világháború alatt szinte földig rombolták a visszavonuló német csapatok, ez volt az ára a Ponte Vecchio megmenekülésének. Szerencsére nagy összefogással gyönyörűen helyreállították az épületek többségét, és most is középkori képüket mutatják a girbe-gurba utcácskák. A rakparton elsétáltunk a hídhoz egész közel lévő Piazza del Pescéhez, ott egy kis sikátoron be lehet jutni a Piazza di Santo Stefanóra, ahol áll egy pici templom, a Chiesa di Santo Stefano al Ponte. Az 1200-as évek elején építették, sajnos csak a fehér-zöld márvánnyal díszített kapuzata a régi, belsejét már a XVII. században barokk stílusban átépítették, ezért aztán nem olyan nagy kár, hogy nagyon ritkán lehet nyitva találni..., de ha nyitva találjuk, feltétlenül térjünk be! Ám azt gyanítom, hogy már nem működik, mint templom, és talán nincs is benne semmi. A homlokzata azért érdekes..., olyan csinos firenzei :-)
-

-

És akkor jöjjön a mai végállomás, a Ponte Vecchio, amely szerintem távolról nézve sokkal nagyobb élmény, mint rajta lenni a tömegben és nézegetni az arany ékszerekkel teli vitrineket, de vannak, akik ezt is szeretik. Én inkább sietnék a híd közepére, Benvenuto Cellini mellé. A hosszú városnézés miatt lassan újra eljön az alkonyati "fényparádé", ma sem hagyhatjuk ki, ha már erre járunk:-)

-

Forrásmunkák

Az útvonal térképe