Kattints a képre

2021. május 30., vasárnap

A Toszkán nagyhercegség

 A Toszkán nagyhercegség  (1569-1860)

Fontos tudni, hogy 1737-ben kihalt férfi ágon a Medici család, onnantól rövid kihagyással 1860-ig, Olaszország kikiáltásáig, Firenzét a Lotharingiai hercegek irányították, több, kevesebb lelkesedéssel. Bár meg kell hagyni, a Nagyhercegség eléggé elhanyagolt állapotban volt, aminek rendbetételében hatalmas szerepe volt egy Giuseppe Poggi nevű firenzeinek, akit már az osztrákok bíztak meg ezzel a munkával. Hogy csak egyet említsek, a Michelangelo tér és a Viale Poggi kialakítása őt dicséri rengeteg egyéb munkája mellett. A Toszkán nagyhercegség a néhány éves francia megszállás alatt "nem működött", előbb Napóleon hozta területén létre az Etruriai királyságot 1801 és 1807 között. Oly annyira komoly volt ez a francia vonal, hogy 1807-ben az első Francia Császársághoz csatolták a Toszkán nagyhercegséget. Napóleon bukása után 1814-től 1860-ig ismét a Habsburgok fennhatósága alá került. 1860-ban a végre egyesülő Olaszország egyik, de talán a legizgalmasabb tartománya lett Toszkána néven, Firenze meg annak csupán egy városa. De ez az egy város nem volt akármilyen, és a mai napig kincseinek csodálatára járnak benne az érdeklődők milliói.

-

A fenti link alatti cikk nagyon érdekes olvasmány annak, aki szeretne képben lenni a nagyhercegség főszereplőivel, az állam területével és a városaikkal, az ott élők lehetőségeivel, tevékenységével.


2021. május 14., péntek

Firenze az ókorban

Az általam oly annyira dicsért  Firenze com'era nevezetű egykori múzeumban láttam ezt a nagyméretű makettet, mely arra hivatott, hogy megmutassa nekünk milyen épületek lehettek a mostani épületek alatt az ókorban. Kifejezetten érdekes volt ez a makett, megpróbálom a képeimmel érzékeltetni.

-

Először pár távoli képet mutatok..., szükség van a képzelőerőnkre, így nézhetett ki az ókori város: 

-
Az amfiteátrum felismerhető, a második képen emlékeim szerint egy gladiátor iskolát jeleztek. 
-
-
De igazából ez nem is annyira fontos, ami fontos, az az a fekete drótból készült valami, ami a mostani Palazzo Vecchiót jelzi. Állítólag ezen ókori építmények alapjait a középkorban előszeretettel használták fel az új épületekhez. 
-
-
Itt egy kis szentélyt gondoltak a rekonstrukciót alkotók, lentebb pedig nem kétséges, hogy egy szép kis temetőt.
-
-
-
-
-


-

-
Amfiteátrum és vízvezeték..., a legfontosabbak.
-
-
Ez itt egy ókori mosoda makettje.







2021. május 13., csütörtök

Az én Firenzém, az én firenzei hőseim

 A fenti képre kattintva jelenik meg a részletes 6 + 1 napos program!

Korábban izgatottan kerestem azon emberek társaságát, akik már jártak ebben a városban, és sajnos nem nagyon találkoztam olyanokkal, akiken igazi, őszinte lelkesedést láttam volna. Csodálkoztam, hiszen mindenfelől az az információ áramlott, hogy Firenze a csodák csodája. Nem hittem nekik, gondoltam, na majd én megtalálom, amit kell…, de bizony magam is némi csalódottságot éreztem első találkozásunk után.

Másokkal ellentétben azonban nem akartam ebbe belenyugodni és még nagyobb elszántsággal igyekeztem megfejteni a titkot. Sok könyvet elolvastam, főleg művészek életéről, akik, bár persze az író szavaival, de határtalan büszkeséggel és szeretettel viseltettek városuk iránt.
Második Firenzei utazásunk alkalmával aztán egy kora reggeli sétán úgy éreztem, hogy végre nekem is sikerült megtalálnom a „magam Firenzéjét”. A középkori városrészbe indultam, közben figyeltem a még részben alvó városban munkába, vásárolni siető, kutyát sétáltató firenzeieket, a szűk utcák csendjét, a hihetetlenül zöld Arno fölül felszálló pára után a vizében tükröződő part menti házakat. Frances Mayes „Napsütötte Toszkána” című önéletrajzi írásában (melyet ezúton is nagy szeretettel ajánlok) az alábbi sorokat írta azután, hogy egy időre elvesztette Firenze iránti rajongását, majd néhány meghitt pillanat után visszakapta: „Talán mások is megtalálják Firenzében a maguk helyét, a maguk pillanatát még nyáron is, amikor a város néhány félórára ismét önmaga lehet” (244.o.). Ezeket a sorokat sokkal később olvastam, de úgy érzem, én azon a reggelen találtam meg a magam Firenzéjét!
A reggeli nyugalmon túl nagyon fontos volt számomra felfedezni Firenze "zöld" oldalát, és itt nem csak a földrajzi értelemben vett Arnón túli városrészre gondolok. Lehetnek a házakkal sűrűn beépített másik oldalon is ilyen jellegű élményeink pl. a kolostorkertekben, vagy sétálva a körúti fasorok alatt, a Cascine parkban, a városi arborétumban, vagy esetleg a több sávos  sugárút közepén lévő angol temetőben, stb. Termő banánfát is láttam egyszer a Via SS. Apostolin..., igaz, szerencsém volt, mert éppen nyitva volt a kaput, amikor arra jártam, a firenzeiek eléggé védik a magánszférájukat. Természetesen az Arnón túli városrészben a Boboli kert, a Bardini kert, a Michelangelo tér alatti Viale Poggi, vagy a tér mellett lévő íriszkertben is maradandó élményekben lehet részünk. És akkor a San Miniato templom környékéről még nem is szóltam, a mögötte lévő temetőről..., és azon túl is, hogy csak sétálgatunk az itt is fasorokkal szegélyezett sugárutakon. És ott van még egy fiesolei kirándulás lehetősége is!

Fontos információnak tartom, hogy valóban egyszerű, de az átlagnál talán valamivel felkészültebb turistaként kezdtem ennek a blognak a megírásába. Eleinte voltak aggályaim, hogy milyen „jogon” kívánok bárkit befolyásolni, hiszen nem vagyok sem építész, sem történész, sem művészettörténész, sem idegenvezető..., de aztán rájöttem, hogy ők elfogultak lehetnek bizonyos irányokba, míg én az általuk megírt információkból igyekeztem kiszűrni a közérdeklődésre talán leginkább számot tarthatókat magam és mások okulására. Szerencsém van abban, hogy relatív sok időt és energiát fektethettem ennek a csodálatos kis városnak a megismerésébe, és úgy érzem, nem tarthatom meg csak magamnak a szerzett információkat! Bár elfogultság bizonyosan bennem is van, ez kivédhetetlen.

Az érzések, amelyekről írok, sajátok, a tapasztalatok kb. 80 %-a is az, majdnem minden megtörtént velem, ha nem is egy utazás alkalmával, és nem is abban a sorrendben. De ahová nem jutottam még el, arról is írok, hogy átfogó legyen ez az elképzelt utazás.

Persze tisztában vagyok azzal, hogy az általam előirányzott 7 teljes Firenzében töltendő nap kevesek számára elérhető, de válogatni is talán könnyebb lesz ennyi információ és ennyi kép közül. Apropó képek: kb. a 80 százalékuk saját kép, sajnos az időjárás és a napszakok, valamint a tehetségem és a felszerelésem erősen befolyásolhatták minőségüket, de a lényeg azért rajtuk van. Az első két firenzei utazásomnál még nem is volt digitális fényképezőgépem, így a csak akkor látott dolgokat néhol kedves barátoktól kért, vagy a netről levett képekkel pótoltam, de azt hiszem ezek száma elenyésző. A harmadik utazásnál fényképezőgépem ugyan már volt és az átlagosnál jóval több képet készítettem vele, de akkor arra még nem gondoltam, hogy ezt a blogot valaha is megcsinálom, így főleg a már általam is jól ismert belvárosi részekről viszonylag kevés kép készült. Mégis talán éppen a sok olyan kép, amiket ritkán, vagy némelyiket sehol nem látni az úti könyvekben vagy akár az interneten, késztettek leginkább arra, hogy hozzákezdjek a bloghoz, mert leginkább azokat szeretném megmutatni. Vallom, hogy a szerethető Firenzének ezek a részei is nagyon fontos elemei.

Az idő még nehezebb tényező, sok idő lenne szükséges a város felületes megismeréséhez is, pedig kicsi város, gyalogosan bejárható. A legnagyobb probléma viszont az, hogy az ideálisnak tartható időrendi városnézés nem igazán megoldható, mivel az egyes épületek az évek során nagy változásokon mentek keresztül. Pl. ott van a Bargello, amiben most múzeum van. Maga az épület a lehető legjobb példája a középkori épületeknek, de már vannak abban is átalakítások. Ez még nem is lenne baj, de olyan múzeum van benne, ami egyedülállóan foglalja össze Firenze szobrászatát minden stílust bemutatóan a manierizmussal bezáróan, így az egész gyűjtemény több száz évet ölel át. És így van ez az Uffizinél, az Accademiánál, a Palazzo della Signoriánál, melyből idővel Palazzo Vecchio lett, hiszen a kettő csak burkában ugyanaz. És így van ez a templomoknál is, hiszen azokba is folyamatosan kerültek új dolgok, voltak átalakítások. Csak aki ott él, és ráadásul ingyen látogathatja a múzeumokat, csak az engedheti meg magának az "elkövetési" sorrend betartását. Szóval felül kell emelkedni ezen a problémán és földrajzi szempontok alapján érdemes bejárni a várost. Én is erre törekedtem, és azért tárom elétek blogom menetrendjét, hogy annak betartásával időt és felesleges fáradtságot lehessen megspórolni. De sajnos a zárva tartási idők bekavarhatnak a leggondosabban eltervezett menetrendekbe is, így az esetleges visszatérésekre is kell időt szánni.

Sok festőt, szobrászt, építészt megemlítek, kiknek munkáit és angol nyelvű életrajzukat az internet Webgalériájában (WGA) meg is tekinthetjük. Alkotásaik rövid bemutatásánál az ott található képeket használtam fel legtöbbször, még ha volt is saját, mert a megvilágítás ritkán felel meg erre a célra egy templomban.

A linkekben írt "tények" különböző forrásokból lettek ismeretesek számomra, könyvekből, útleírásokból, és persze az internetről. Tudni kell, hogy kevés olyan "nem túl jelentős" információ van abból a nevezetes időszakból, ami biztos, és ritka az olyan információ is, ami akár kétszer is ugyanúgy fordul elő. Én általában minimum két azonosság esetén kezdem komolyan venni a dolgot, de ha hitelesnek tűnik az informátor, akkor néha elsőre is hiszek neki más információ ellenében. Mégis sokszor vagyok bajban, hogy ha csak egy komoly tévedést is látok, akkor a továbbiakban mennyire tekinthetem hitelesnek az írót. De rájöttem, hogy végül is nem annyira fontos, hogy minden szó igaz legyen, a fontos az, hogy legyen egy elképzelésünk a város történelméről, művészeinek, közismert és hétköznapi embereinek korabeli életéről, és ezen információk köré építsük fel a magunk Firenzéjét, amit majd szeretni tudunk! Én úgy gondolom, aki nem ismer valakit, valamit, azt természetesen nem is szeretheti, legjobb esetben közömbös lehet iránta. Természetesen vannak olyanok, akik maguk szeretik kialakítani a véleményüket, ezért ha ránéznek mondjuk egy szoborra, akkor nem akarják, hogy befolyásolja a véleményüket bármilyen háttér információ. Ők akkor és ott „csak” egy művészeti alkotást látnak és ez elég nekik véleményük megalkotásához…, irigylésre méltó emberek! Legtöbbünknek azonban ennyi nem elég ahhoz, hogy a mű komolyabb szinten hasson ránk, hogy megmaradjon emlékezetünkben, ahhoz több információra van szükségünk. Ebben szeretnék én összegyűjtött információimmal segítséget nyújtani.
-
De talán ennél is nagyobb cél vezérelt azzal, hogy olyan, kevesek által ismert részeit is megmutassam a városnak, amiknek látása nekem nagyon nagy élményt okozott, és remélem leírásom után mások is kedvet kapnak megismerésükre. Az olyan százezerszer leírt dolgoknál, mint pl. a Dóm, én is kicsit kínlódok, hogy mit is írjak le a rengeteg, sokszor elcsépelt, de mégis kihagyhatatlannak tűnő információból..., így a részletekben hagyatkozom a Wikipédiához.
-
És persze nem csak ilyen önzetlen célok vezéreltek..., olyan sok mindent és sokféle információt képtelen vagyok megjegyezni, amiket az évek során olvastam, de szeretném őket rendszerezni és a magam számára is elérhetővé tenni. Ráadásul még remélhetően igen jól is fogok szórakozni az elkövetkező hetekben, hónapokban, ez az egész szinte fel fog érni egy utazással!
Most ennyi, de azért is jó ez a blog forma, mert ha még eszembe jut valami fontos, utólag beírhatom.

Ennek az ilyen módon ütemezett elképzelt utazásnak a valós képei itt alant külön is láthatóak: 
https://picasaweb.google.com/116413147490607169219 

Eszembe jutott máris valami személyes gondolat a várossal kapcsolatban. Domenico Ghirlandaio műveivel foglalkoztam mostanában elég sokat, és elkezdtem komolyan törni a fejemet azon, miért is éppen ő és éppen Giorgio Vasari a számomra legkedveltebb művészei Firenzének? Ez azért is kérdés, mert valahogy őket nem tartják túl sokra a művészettörténészek és egyéb szakértők, és úgy általában az utókor. Nekik kettejüknek például nem is jutott szobor az Uffizi szoborparkjában..., és nekem mégis miért olyan élvezetes ez a munka, amikor éppen velük foglalkozom? Persze tudom, biztos azért, mert nem vagyok szakértője a festészetnek, szobrászatnak..., de legtöbben nem vagyunk azok, a turisták általában nem azok, csak műkedvelők. Aztán egyszer csak megvilágosodtam: azért lehet ez így, mert én nem elsősorban a művészetet szeretem, hanem Firenzét! Márpedig ha alaposan belegondolunk, ez a két művész tette a legtöbbet az egykori Firenze emlékének megismeréséért! Az egyik az ecsetjével, a másik a tollával! Domenico Ghirlandaio megfestette a korszak jelentősebb személyeit, épületeit, Giorgio Vasari  azon túl, hogy ő is festőművész volt, megírta a reneszánsz korszak nagy művészeinek élettörténetét!
Ghirlandaio rövid életében hihetetlenül sokat festett, és festményei nem "csak" gyönyörködtetni akartak, hanem rendkívül értékes munkák a korszak építészeti állapotának és fontos személyeinek a megismerésében, láttatásában. Lehet ennél jobban bizonyítani a városa iránti szeretetét és tiszteletét?
Vasarinál az Uffizit és egyéb építészeti és festészeti munkáit ne is vegyük figyelembe, de az életéből vajon hány évet áldozott a kor lehetőségei mellett végigjárni annak a több mint 150 művésznek az életútját, és  megírni róluk páratlanul értékes könyvét?  Lehet ennél jobban bizonyítani a reneszánsz művészek iránti szeretetüket és tiszteletüket? De nekik nem jutott szobor a várostól! :-( 
Ezen elgondolkozva eszembe jutott még valami: vajon bármely történelmi időben mindenkinek, ideológiától, pártállástól függetlenül bárkinek állítanak szobrot? És bizony, mind Ghirlandaio, mind Vasari igencsak elkötelezett művésze volt a Mediciknek, és talán az a korszak, amikor azokat a szobrokat állították, már nem feltétlenül a Medicik dicsőségét volt hivatott hirdetni! Persze biztos voltak a kiállítottak között Medici lekötelezettek, mint pl. Michelangelo, de azért őt tényleg nem lehetett volna kihagyni a sorból. És voltak olyanok is, akik semmi érdemlegeset nem tettek a városért, mint Leonardo da Vinci..., de hát őt sem lehetett kihagyni. Bár jobban megnézve vannak köztük Medicik is..., hát nem tudom miként válogattak. 
És van nekem még egy nagy hősöm Firenzében, aki abban a korban élt, amikor ezek a szobrok készültek, és ő Giuseppe Poggi.   Fantasztikus ember, fantasztikus építész, fantasztikus művész volt ő is, aki úgymond "rendbe tette" a XIX. századi Firenzét. Gyakorlatilag abban a Firenzében, amit most láthatunk, amit most élvezhetünk, az ő nagyon-nagyon áldozatos munkája van. Megtett mindent azért, hogy élhetővé és biztonságossá tegye imádott városát. Leglátványosabb része ennek a munkának a város körgyűrűje, ami lehetővé teszi a városlakóknak és az utazóknak a megfelelő közlekedést a mai napig is, holott Poggi óta is eltelt már több, mint egy évszázad, és a Firenzébe utazók száma is inkább csak növekszik, mintsem csökkenne. Leghálásabbak neki a Piazzale Michelangelón lehetünk a város kényelmes nézegetése közben, tudva, hogy az általa létrehozott Viale Poggin könnyedén le-fel sétálhatunk az Arnó partja és a Michelangelo tér között. De ha nem akarunk gyalogolni, akkor buszra ülünk, és az általa kialakított, a várost  körülölelő utakon busszal is feljuthatunk a Michelangelo térre (A Santa Maria Novella pályaudvartól indulnak a buszok. Jegyeket előre lehet venni trafikokban, pályaudvarokon, bárokban, ott 1.50 euró, de szükség esetén a buszsofőrnél is, ahol 2.00 euro (2011-es információ!) 

2021. május 11., kedd

Firenze látképe a reneszánsz időkben

-
-
-
-
-

 A fenti nagy képből, mely valamikor a reneszánsz korban készülhetett, kinagyítottam részleteket, hogy alaposabban szemügyre tudjuk venni őket. A belvárosban nem sok változás volt az évszázadok során, de a déli városrészben volt lehetőség még változtatásokra. Itt megemlítendő a Pitti palota és kertje, de ami számunkra, turisták számára igen fontos, az a Piazzale Michelangelo, amelynek XIX. század létrehozása az oda vezető útrendszerrel fantasztikus munka volt. Giuseppe Poggi neve fényesen ragyog a firenzei városrendezésben, rendkívül áldozatos munkájával nagy szolgálatára volt a korszaknak, mely azonban már a XIX. században, pontosabban 1869-ben volt. Ne felejtsük, akkoriban, 1865 és 70 között Firenze volt a már egybekötött Olaszország fővárosa, amikor is nagyon igyekeztek a várost "élhetőbbé" tenni. Sok pozitív eredménye volt annak a korszaknak Firenzére nézve, de nem tartott sokáig országvezető pozíciója. Róma mégiscsak Róma volt, császárok, királyok, pápák városa.

2021. május 6., csütörtök

Palazzo dei Priori, Palazzo della Signoria és végül a Palazzo Vecchio

Firenzében adják magukat a látnivalók, de ha van város, ahol szükség van megfelelő felkészültségre ahhoz, hogy megértsünk a történelmét,  akkor ez a terjedelmében mondhatni kicsi, de értékeiben hatalmas városnál különösen szükséges. Ez a fenti cím is erre utal, mert hát ebben a nagy kavarodásban csak történelmi ismeretekkel tudhatjuk, hogy a három fennen jelzett épület mint épület ugyanaz, csak éppen funkciójában háromféle is volt a történelmi évszázadokon keresztül. 

1. Palazzo dei Priori

Firenzében  igen komolyan vették a kormányzást, és ezen teendőkhöz kellett egy komoly épület, melyet 1298-ban kezdtek felépíteni. Az épület neve elkészültével Palazzo dei Priori volt..., ma is megtekinthető az a Palazzo nagyságához képest viszonylag kis terem talán a legfelső emeleten, ahol egykoron a város elöljárói (priorjai) tanácskoztak. Érdekesség, hogy csak kétszer 1 hónapig ültek össze évente, de arra az időre teljesen távol kellett tartaniuk magukat a külvilágtól, hogy ítéleteikben senki ne befolyásolhassa őket. Gyakorlatilag ott éltek azalatt az évi kétszer egy hónap alatt. A priorok viszonylag kis tárgyalóterme látogatható volt ottjártunkkor.

-
-





2. Palazzo della Signoria 

Az épület Nagytermét 1495-ben  alakították ki, amikor a Mediciket egy időre száműzték a városból, és Girolamo Savonarola vette át a város irányítását. Demokratizmusra akartak berendezkedni egy ilyen nagy létszámú testülettel. A hatalmas terem neve Sala Cinquecento lett, vagyis az Ötszázak terme. Olyan fantasztikus művészeket hívtak meg a terem kifestésére, mint Leonardo da Vinci és Michelangelo (Ő maga is híve volt Savonarolának, emiatt élete későbbi részében távol tartotta magát Firenzétől, félve a Medicik számonkéréstől.), akik el is kezdték a munkát, de befejezni nem volt idejük, mert visszatértek az akkor már ellenségnek számító Medici hercegek. Vannak olyan legendák, mely szerint a terem újbóli freskókkal borításával megbízott Giorgio Vasarinak nem volt szíve ráfesteni a nagy művészek alkotásaira, így inkább egy újabb falat húzatott fel előttük, de ha így lenne, akkor az már nyílt titok lenne. A lényeg az, hogy az ötszázak terme megmaradt politikai célokra, de majdnem az egész épületet átalakították a Medici hercegek, majd nagyhercegek otthonává. Ez az egy terem jó szolgálatot tett a "látszólagos" demokráciához, mert hát valójában ekkortól már csak az történt Firenzében, amit a hercegek, nagyhercegek akartak. 

-

-

3. Palazzo Vecchio

Idővel "otthonnak" szűknek bizonyult az épület, illetve talán a legfőbb ok a változásra I. Cosimo nagyherceg gyenge egészségű feleségétől, Toledói Eleonórától eredhetett, aki megvásárolta az akkor még csak félkész állapotban lévő palotát, melyet Luca Pitti építtetett az Oltarno legszebb utcáján, a Via Giuccardinin. Érdekes, hogy a név annak ellenére rajta maradt az épületen, hogy maga Luca Pitti sosem lakott benne, még tán félkész sem volt, amikor eladta. Egy nem túl felvilágosított turista elég nehezen teheti helyre azt a történetet, hogy a Medicik miért laktak a Pittik palotájában. De alapjaiban véve az akkor, 1540-ben megvásárolt palota talán a fele sem lehetett a most láthatónak. Valójában nem is az épület volt a legfontosabb a nagyon betegeskedő Toledói Eleonórának, hanem az Arnón túli városrész jobb levegője..., de sajnos ez sem biztosított neki hosszú életet. 

Amikor már beköltözhető lett a Pitti palota, akkortól azonban ki kellett találni valamit, hogy I. Cosimo nagyherceg biztonságosan közlekedhessen a "munkahelye", vagyis a Palazzo della Signoria épülete és az új palotájuk között, mert hát azért a demokrácia látványát meg kellett őrizni, be kellett néha járni a "munkahelyre". Akkortól kezdve lett Palazzo Vecchio, vagyis Régi palota az épület neve. Ha most ellátogatunk ebbe az épületbe, akkor gyakorlatilag ott a nagyhercegi család "elhagyott" otthonát látjuk. Az egy emeleti priorszobán kívül csak a földszinti látható hatalmas Sala dei Cinquecento utal arra, hogy az épületben városvezetési munka is folyt. Azt a hatalmas termet eredetileg Girolamo Savonarola hozatta létre 1495-ben, amikor kihirdette Krisztus királyságát és kezébe vette a város irányítását. Maga ez a terem megmaradt mindmáig nagyobb gyűlések helyszínének, esetenként tán ünnepségeknek, és valószínűleg alkalmanként tán ma is használják. Falait egykoron Savonarola megbízásával Michelangelo és Leonardo da Vinci félkész freskói borították, de mert nem lettek befejezve Cosimo nagyherceg Giorgio Vasarit bízta meg a terem újbóli kifestésének munkálataival. Egy legenda szerint Vasari nem volt képes eltüntetni a nagyszerű festők műveit, hanem egy falat építtetett elé, és azt dekorálta ki I. Cosimo nagyherceg győztes csatáinak jeleneteivel. Ezt az elképzelést mára már cáfolták, hiszen modern technikával képesek már a falak mögé tekinteni. 

-

-
Meg kell említeni, hogy ebben a nagy teremben, vagyis a Sala dei Cinquecentóban látható néhány csodaszép szobor, köztük is a leghíresebb Michelangelo Győzelem című szobra. És akkor most már jöjjenek képek a Palota termeiről, melyek máig őrzik a nagyhercegi család emlékeit.
-

-

A többi helyiség pompásan díszített egykori lakó helyiség, ahol élt pár évtizedig I. Cosimo de Medici a családjával. Ezek a termek ma már csak kíváncsi turistákat fogadnak. 

-

-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-

-

Francesco de Medici apja halála után  nagyherceg lett, de nem túl sokáig, mert meghalt maláriában. Bár sokan kételkedtek a malária történetben, az utókor modern technikáival is bizonyságot nyert, hogy valóban maláriában és nem mérgezésben halt meg feleségével,  Bianca Capellóval együtt..., bár mindmáig vannak kétkedők! De itt a Palazzóban Francesco nagyherceg nevéhez fűződik az egyik itt látható legérdekesebb látványosság, a Tribuna terem. Végignézhetünk számtalan kisebb és nagyobb szobát, csodálhatjuk, vagy éppen nemtetszést érzünk..., de mindenképpen tudjuk, hogy valami különlegességnek vagyunk éppen akkor és ott a láthatói. Azért ez nagyszerű dolog, még akkor is, ha nem feltétlenül egyezik az ízlésünkkel. Akkor és ott a történelem tanúi vagyunk.

-

Sőt, ma már a harangtoronyba is fel lehet menni, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a városra. Sajnos erről képekkel  nem tudok szolgálni, mert amikor én arra jártam, csak sóvárogva nézhettem a képen ugyan nem látható kötéllel elzárt lépcsőt. Egyik legfontosabb ok, amiért el kellene még egyszer jutnom Firenzébe, nagyon, de nagyon szeretnék oda feljutni, onnan látni a várost!

-

-

Ez a kép meg egy kis "ráadás", egyik sétám alatt készítettem, és bizony amikor elém került most évek távolában, kicsit gondolkoztam rajta, mi is lehet. Persze idővel rájöttem, hogy a Palazzo Vecchio hátsó frontja, ahol, ha nem is túl jól, de látható az a nagy terasz (felül a kép közepénél), ami Toledói Eleonora kívánságára készült. 

-

-



-


-


-